United States or Vietnam ? Vote for the TOP Country of the Week !


Van olyan hernyó, amelyiknek a hátába egy másik állat belerakja a maga hernyóját, hogy éljen amabban. Mindezt nézi egy faágról egy harmadik állat. Mikor aztán látja, hogy az első számú hernyóban elég jól el van a második számú hernyó, akkor ő ezen második számú hernyó hátába belerakja a maga harmadik számú hernyóját: a hármuk közül valamelyek majd csak megmarad.

Honnan mered te mindezt ilyen határozottsággal megállapítani? Onnan, hogy már rég megszüntek a kis kacérkodásaid, amelyek nem tartoznak az igazi lényedhez s amelyek miatt én sokszor gondoltam eleinte: be kár ezért az asszonyért! Te ma egészen más vagy, mint voltál és minél jobban elfelejtgeted a „szerepedet", annál tisztábban látom, hogy milyen kincs vagy. Igazán annak tartasz?

Az első harcz tehát, melyet atyjával vívott s melynek eredményéről már előre biztos volt, csak a kisebb és könnyebb küzdelem volt; a másik, a nehezebb, Klára szívének meghódítása, csak ezután következett. Mindezt elmondta őszintén, leplezetlenül a plébánosnak, kit meghittjéül választott szerelmi ügyében.

Mindezt csak azért említem meg, hogy lássék, mennyire távol élünk mi ott az erdők mélységében mindentől, ami kultúrának és általában polgári életnek neveztetik.

Zanardelli, a kalmár, a mult hét végén megérkezett és sok interesszátus dolgot hozott magával Velencéből! Én is adtam neki kommissiót egynémely arcanára, de eddigelé még nem jelentkezett felelé a tudós boszúsan. Nem jelentkezhetik, miután egy idegenben ráragadt betegség ágyba döntötte! Honnan tudod mindezt, kedveltem? bámult a tudós. Kegyelmed házi orvosától, a tudós Vesicatorius uramtól!

Este pedig nem lehet tudni melyik a felhő, melyik a hegy. Azért aztán minden felhő. A Lógody-utca is. Olyankor az ember ül és azt hiszi, hogy egy kis szél kellene csak, hogy mindezt elfujja és akkor megint a Mont-Parnasson van. Akkor a hölgy megfogta a szobaur kezét és kék szemei megsötétedtek. Aztán igy hallgattak sokáig.

Mici? tennéd e mindezt érte könnyen, szivesen, jókedvvel, fáradhatatlanul, boldogan, panasz nélkül, egész odaadással, az életed egyetlen céljaképen? Mert ha tudnád és ha akarnád is: akkor, de csak akkor beszélhetünk arról, hogy én a kedvedért félreálljak.

Mindezt el kell szenvedni az igazságért, el kell szenvedni azért a jobb világért, melyet épen a szociáldemokrácia sürget, de amely jobb világ nem a zsarnokságon s nem a terrorizmuson, hanem a több s jobb erkölcsön s az igaz szabadságon fog felépülni. A kék egen pacsirta ujjong, Piros rügyekkel int az új lomb. A fák: ma lenge, színes álmok, Alattuk szívrepesve állok.

Én mindezt tudom! viszonzá meleg tekintettel Jakab gróf. Eszthey grófné mondta el nekem és semmi hatást sem tett az rám. Higyje el, ha igazán és mélyen szeretünk, nincs hatalom és helyzet, a mi eltántorítson, s én érzem, hogy csak önnel lehetek boldog, s az ön birása nélkül haszontalan tagja lennék az emberiségnek.

Mindezt Dózia tette volna? kérdé hitetlenül Esztheyné, ki minderről még semmit sem hallott s nem is hitte, csak az döbbentette meg, mit neki Klára Oroszlay és Dózia összeköttetéséről beszélt, mert ő azt eddig ártatlan szerelemnek gondolta, mi inkább csak ábrándozáson alapul, s úgy fog elmulni, a hogy jött.

A Nap Szava

férjeik

Mások Keresik