Vietnam or Thailand ? Vote for the TOP Country of the Week !
Frissítve: 2025. június 27.
A görbe út sohasem vezetett a kivánt czélhoz. És nézzük tétlenül leányunk kétségbeesését? kérdé kitörve Eszthey, midőn hatalmunkban állna segíteni azon? Mit nyernénk vele, ha Holcsi ajánlatát elfogadnók? Itt nem a helyzet, nem a körülmények határoznak, hanem Jakab vonzalma... És végre is, Dózia... Az utolsó szót Hermance elharapta.
A sötétben nem lehetett látni, mit motozott a kis ablak felett, csak a repkényindák zörögtek, ropogtak folytonosan, míg végre pár tompa kalapácsütéssel bevégezve munkáját, pihenni tért.
A bojár egy darabig szó nélkül álla; mert arra nem tanítá Zakarovics, mit tevő légyen, ha Szirmaynét sírva találja, az asszony pedig szívszorongató elfogódása miatt beszélni nem tudott. A kezdet nem sok jót igért, végre mégis a testőrkapitány bátorságot vőn, s mintha Szirmayné nem is sírna, a jól betanult leczke szerint kezdé beszédét.
Olyan volt ezzel a koszoruval, mint egy menyasszony, vagy mi... Vörös hajához különben illett a sok tarka mezei virág. Végre beesteledett. Szó nélkül készülődni kezdtem az útra. Észrevettem, hogy rám se hederít. Felém se nézett. Helyes! Igy is jól van. Legalább nem kell egy újra megélemedő csatlakozási szándékot visszavernem. Nem vittem magammal semmit, csak lőszert és a Manlicheremet.
És végre is, beszéljünk őszintén, mindnyájan okos emberek vagyunk, az én jelenlétem csak nehezebbé tenné házatokban a békességes együttélést. Sándor elpirúlt és hallgatott. Klára sem sürgette tovább apját, s miután röviden elbúcsúzott tőle, Sándor karján haza felé indúlt.
De arcza ismét elborult az ifjú beszédének folytatására, ki, mint mondá, búcsuzni jött, mert végre elutazik hosszabb időre. Tehát nem hagyott föl angolországi útjával? kérdé Hermance grófnő közönyt tettetve. Régi tervem az, mint tudja grófné, már Csetnekről visszaérkezve említettem, azonban közbejött akadályok miatt az mostanig huzódott.
LESBIA: Végre, végre előttem áll a férfi, Aki lelkem sokára bár, de érti, Ki rajongva hal meg szivem felett... TITUS: És én talán nem értem lelkedet?! LESBIA: Menj, Titus, te barátom vagy csupán, LENTULUS: Tied a mult, a mienk a jelen... LESBIA: Nászéjünk van Pompei ravatalán, TITUS: Nektek gyönyör, halálos kín nekem... LESBIA: Menj, menj, Titus!
De a fiatal özvegyen, bármennyit kaczagott a fővárosi dandy elmés tréfáin, bizonyos nyugtalanság és szórakozottság volt észrevehető, s néha-néha jelentős pillantást vetett nagybátyjára, a kinek arczán meg az látszott, hogy szeretne valamit mondani, de nem tud bele kapni. A bajuszos menyecske végre erősen ránézett nagybátyjára és haragosan toppantott lábával.
Hála Istennek, végre itthon vagyok és ápolhatlak! Óh, hogy én nem voltam melletted! Sokat szenvedtél úgy-e? és elébe térdelve, átölelte karjaival és sírt és kacagott egyszerre, az öreg Iván pedig szintén szemeit törülgetve, vele sírt, vele nevetett a hátuk mögött. Beteg voltam, lányom és csakis vendégünk szorgos ápolásának köszönheted, hegy életben találsz.
Szeretne szüretelni, szeretne tollat fosztani s eped egy disznótor után; végre, elcipeljük a tanyai szolgáló gyerekének a keresztelőjére, halálra gyötri a papot, hogy ki festette Kalazanti Szent Józsefet s hazajövet el van ragadtatva. Meg akarja várni a husvéti öntözést, időközben cigánykereket vettet a fekete és fehér ifjusággal, forintokat osztogat szét köztük s el van ragadtatva!
A Nap Szava
Mások Keresik