Vietnam or Thailand ? Vote for the TOP Country of the Week !

Frissítve: 2025. június 12.


Itt aztán magára maradt a szobrász, Dömötör János őméltósága, a Grand prix és a nagy állami aranyérem tulajdonosa, akit a Tudományos Akadémia néhány nap múlva tagjai sorába választ a kultuszminiszter javaslatára. Köszönhette ezt annak, hogy puha inge és borzas olasz kalapja, nagy, szélestalpu cipője és szürke felleghajtója hasonlatossá tette őt a környéken lézengő kőfaragólegényekhez.

Hozzá is látott ez a specifikáláshoz, de bár minden talpalatnyi földjét százakra meg ezerekre tette, a százezer kurta forint csak nem került ki. Végre kilenczvenezerre kisütötte az összeget s ment a levéllel a grófhoz. Itt van nagyságos uram, már tiz ezernek nem tudtam helyet adni, azt csak ráadásképen fizesse ki.

Beteggé tette az, hogy nem tudott menekülni a vad gyerektől, a ki közéjök állott, az agyában elkisérte a raktárba, ki a sinekre, mindenüvé és akar vele valamit. Hogy mit, azt az Isten tudja.

Egyszer aztán csakugyan csengettek 12 órára; de az öreg Kövy hallatlanná tette azt s tovább magyarázott éppen valami igen érdekes régi családról, nemesi diploma stbről. A juristák várnak 5 perczig; várnak 10 perczig az öreg csak magyaráz tovább és nem mozdul.

Pár nap alatt már kutatta annak gyöngéit. Órákig üldögélt nála. Olykor egy-egy üveg bort vitt át szobájából neki, s beszélgetés közben lassan megitták az üveg tartalmát, mi az öreg urat beszédessé tette, s mi nem kerülte el a detektiv figyelmét, hogy az nincs Somorjayné inyére...

hogy talállak, papom, mondá Boglár Kálmán, barátja karjába öltve karját. Valami fölfedezést tettem. Úgy látszik, nem vagyok szívesen látott vendége az Atlasz-családnak. Csak ma fedezted föl? kérdé a plébános nyugodtan. És mi vezetett e nagy fölfedezésre? Épen most adta ki útamat a henczegő Manó, s van okom hinni, hogy apja megbízásából tette. Hát aztán? Mi közöd hozzájok?

Oly hévvel beszélsz, Hermance, mintha saját ügyedet védenéd, mondá enyelegve, de egy bizonyos figyelmeztetéssel hangjában. Ez a megjegyzés Enyingit figyelmessé tette, s most gondolt csak arra, hogy kik előtt pendítette meg a kényes tárgyat, és pár szóval sietett azt bevégezni. Nem tudja, a fővárosban van-e Oroszlay? kérdé Hermance, fölhevüléséből összeszedve magát.

Oh, bár ne tette volna, a sátán vezérelte arra, az adta neki az eszmét, s ő meggondolatlanul cselekedett, minek irtóztatók lehetnek a következményei...

Direkció a Morelli-féle Graben és a nyírfám! Elindultam. Az erdei forrás vizéből, amely mellett el kellett haladnom, nem lehetett inni, annyira zavarossá tette a tegnapi zápor, meg a beléje hullott mindenféle giz-gaz. A is egy latyak volt bakancsom alatt, hiába kerülgettem.

Hisz ha hazudni akar, hazudhatta volna azt, hogy színházba megy, de nem tette, mivelhogy egyenes az ember; de azt meg ismét nem akarta megmondani, hogy hová szándékozik. Ez becsülendő; és nyilvánvaló, hogy szeretője van neki nézd el, nézd a kölyköt, még meg sem melegedett, már is.

A Nap Szava

változtatta

Mások Keresik