Vietnam or Thailand ? Vote for the TOP Country of the Week !
Frissítve: 2025. június 30.
Az jutott eszembe, hogy látjuk-e még vajjon valaha azokat, akiket most ebben a határszéli völgyben hátrahagytunk? Miért jutott ez épen most eszembe, igazán nem tudom. Délelőtt tizenegyig szakadatlanul mentünk. Keresztülhaladtunk egy kis erdőcskén is. Silány erdőcske volt biz ez, odahaza inkább csak ciherszámba mehetett volna. Útnak, vagy útfélének itt már híre-hamva sem mutatkozott.
A mikor elővezették a lovat, siránkozni és nyöszörögni kezdett a nagyságos ur, mint egy gyermek. Miért nem ültetnek bárányra, vagy valami juhászkutyára? Ezt a kis rongyot hozzák ide. Letörik a dereka... Kétfelől tartották, amig elhelyezkedett a nyeregben. Amikor elindult már mosolygott. Kezdte jól érezni magát a nyeregben.
Vonása megélénkültek s szeme sötét tüzben égett, mialatt mondá: Kényszeríteni kell a gazembert a vallomásra. Mi czélja a leánynyal, miért csalták el az intézetből, s hol tartózkodik az jelenleg? Mindezt nem tudom, s kétségbeejtő helyzetben vagyok. Nemde belátja most, hogy nem ok nélkül fordultam az ön segítségéhez?
Mondtam már neked gyakran, hogy ők számítanak reád. Veronika szerelmes beléd, s vallomásod mérhetetlen csapás lehetett Esztheynére. Azok után, miket a grófné mondott nekem, magam is kezdem hinni, hogy valamely mélyebben fekvő oka lehetett az idegességre... viszonzá gondolkozva Jakab gróf. De hát miért is mondtad el mindazt neki, mi legkevésbbé sem tartozik rá? Ellenkezőleg!
Évekig dolgoztam, koplaltam és fáztam, csakhogy neki meleg szobája legyen s gyermekével együtt naponként jóllakhassék, de hogy miért teszem mindezt, arról sohasem szóltam. Elfojtottam magamban minden szerelmi vágyat, legyőztem azt, hogy csak egyetlen egyszer is beszélhessek neki forró imádásomról.
Ernesztine, a kalapomat. Itt van a kezemben, de ujra kérem, ne menjen grófné. Miért fecsérled a szavakat? Minden hónapnak ezen a napján felöltözöm, úgy mint ma. Télen fekete szőrruhába, szürke nyúlprémes bundába, s a kalappal, melyet négy forintért vettél számomra a Kerepesi-úton. Keztyűim kopottak, a lábamon sárczipők.
A fia előbb nem tudott ránézni. Ha fölemelte a szemét, hogy az anyjára tekintsen, egyszerre erőt vett rajta az indulat. Komoran, szemeit a tányérra szegezve, felelt egy-egy szóval a sok kérdésre s ugy gyült benne lassankint a keserüség, hogy már nem tudta volna kiállani sokáig. Azon töprengett, hogy miért eszik ő voltaképpen egy asztalnál ezzel az idegen asszonynyal.
A szememet is hiába meresztettem, sehol a háttér hatalmas távolságában nem voltam képes semmiféle mozgást észrevenni ennélfogva tehát ez idő szerint nem is volt ott semmi, amire figyelnem kellett volna. És ennélfogva tehát mi voltaképen az én feladatom? Miért hagytak itt? Mirevaló ide olyan ember, aki nem lehet paraszt?
Volt? kiáltott föl elhalványodva Klára. Miért beszél a multban? Mi változott ezzel a találkozással, hisz úgy ugrottunk föl a kocsira, mint az őrültek, még hajunk szinét sem láthatta senki. Enyingi köszöntött, tehát megismert, s ő elmondja a többieknek, kik vagytok és a Dózia név nyomra vezet.
Vékony Györgygyel nem tudom kiállani a konkurrenciát. Miért? Mert bármily alávaló, nyomorult, piszkos, izgága és hirtelenkezü ember ez a Vékony, Juliska mégis őt szereti, nem pedig engem. Tehet erről Juliska? Nem. Sem ő, sem Vékony György, sem én. Sors bona, nihil aliud.
A Nap Szava
Mások Keresik