Vietnam or Thailand ? Vote for the TOP Country of the Week !
Frissítve: 2025. június 3.
Tárogatossy Bibiána úrasszony hozta a hírét, hogy Klárát a martalócok elrabolták. Csak Isten különös kegyelméből menekült meg. Tudom és intézkedtem már, hogy biztos kísérettel mielébb jöjjön haza! viszonzá hidegen. Klára hazajő? kiáltá örömmel.
Ugyanis az öreg kulcsár, igérete szerint, rögtön értesítette a hadnagyot, ki erre a délutáni ájtatosság után, a kápolna hársai alatt, találkozott Klárával, és elmondotta neki az apjával történt beszélgetést. Klára elszomorodva hallgatá, de látva unokatestvére heves elkeseredését, türelemre intette: Várjunk! Ismered atyám természetét! Ha ellenkezünk vele, annál inkább nem fog engedni. Várjunk!
Klára nem is nagyon figyelt e szóváltásra s eszébe sem jutott, mélyebben behatolni e kérdésbe vagy ki nem elégítőnek találni Sándor kitérő válaszát.
Atlasz úr hanyatt feküdt, szemei tágra voltak nyilva. Édes atyám, mondá Sándor, föléje hajolva és megsimogatva homlokát, hallod, mit mondok? Nézd, Klára, nőm áll mellettem. Visszajött, nem hagy el szegénységemben. Ismerd meg őt atyám, ismerd meg és áldd meg leányodat. Édes atyám, nem hallod szavamat? Atlasz úr semmit sem felelt.
Egy reggel, a mult vasárnap Klára kisasszony becsöngetett s azt mondta, hogy nagyon beteg, gyomorgörcsökben szenved és Dózia kisasszonyt akarta látni, ki azonban akkor már elment, bár még sokáig nem kezdődhetett a mise.
Klára Sándor mellett ült, s Atlasz úr szótlanúl, csaknem megdermedve roskadt székére az asztal végén. Szerencsére oly keveset törődtek vele, hogy senki sem vette észre, mennyire ki van kelve rendes formájából. A vendégek ettek, ittak, suttogtak, kiabáltak, nevetgéltek, s Atlasz úrnak az asztal végén elég ideje maradt háborítlanul magához térni fájdalmas meglepetéséből.
Valóságos ignes reverberii mint az írás kívánja, mormogá az élesztés munkájába látszólag egészen belemerülő José. Valójában hallgatózott, mert türelmetlenül várta a tudós házigazdát. Ignes reverberii: fokozott tűz. Egyszerre könnyű léptek nesze riasztá fel és Klára lépett be. A lány félénken tekintgetett körül az emberriasztó, földalatti helyiségben.
Boglár Klára egyikhez sem hasonlított ezek közül. Szemérmes volt, de nem pironkodott, fesztelen volt, de nem bizalmaskodott, önérzetes volt, de nem finnyáskodott.
Ez a gondolat visszaadta bátorságát; most már nem rettegett neje elé lépni, nem halogatta a találkozást; minden más érzést elnémított lelkében az egyetlen, ijesztő gondolat, hogy örökre elvesztette nejét. Midőn a paplakba érkezett, a plébános eléje sietett és lesegítette lováról. Hol van Klára? volt Sándor első szava. Elutazott atyjával, felelt a plébános komolyan, hidegen. Elutazott?
Egy csinos lakásra, hol anyja esténkint lámpa világa mellett dolgozott, gyermeke ruháit igazgatva. Mintha rémlenek előttem valami, rebegte Dózia szemeit a levegőbe függesztve, s arczán látszott, hogy emlékező tehetségével küzd, a régen multba akarván tekinteni. Honnét tudja ön mindezeket? kérdé nagyfokú ijedtséggel és nyugtalansággal Klára.
A Nap Szava
Mások Keresik