Vietnam or Thailand ? Vote for the TOP Country of the Week !
Frissítve: 2025. június 7.
Egy darabig még hallottam a leány szabályos lélegzet vételét, azután mintha a filagória üres ablakain becsapó szél hűvösséget is éreztem volna... s valami egyhangú zajt a fedelen... Az ám, alighanem megeredt az eső... Reginának igaza volt. Esik. Félálomban mintha a villámok fényét is megérezte volna lecsukott szemem, a mennydörgést azonban már nem hallottam.
Látni nem láttam a sötétségben, de hallottam az üveg nyakának kotyogó hangját. Brrr... ez borzasztó erős, elégeti a számat... Nem éget az semmit, csak melegít. No, még egyet! Sok lesz... félek... Néhány pillanat mulva megint megszólalt: Hm... most már nem éget és hogy mondjam nem is olyan rossz... Nem bizony! Olyan ez, mint a folyékony arany.
A felettem tündöklő csillagos égboltnál hol van szebb istenháza? Egy pillanat mulva azonban vissza kellett zuhannom a földre. A leégett tanya irányában de jóval túl rajta ordítozás lármája szűrődött hozzám a csendességben. Közben heves puskaropogást is hallottam... majd ismét lármát, mintha egész sereg emberi torok egyszerre üvöltött volna...
A következő pillanatban az őrmester hatalmas alakja eltűnt mellőlem. Csak halkan dörmögő hangját hallottam a sötétségben: Szt!... Vorwerts, gyerekek... alé!... Mozgás az összes vonalakon. Látni semmit sem lehetett, csak az egymáshoz ütődő Rüstung-darabok zaja volt hallható, amint a sietve előrenyomuló legénység mozgása elkezdődött.
Ki tudja, hogy zavaros feje hol kalandozhatott. Megfordultam és visszamentem a bokrok mögé. Ne lásson ott, ha öntudata ismét visszatér és képessé teszi a figyelemre. Egy darabig csend volt. Hallottam, miközben ismét leültem előbbi helyemre a fűbe, hogy az ing kimosása elkezdődött. Csakhamar egy halk kacajt is fölfogott a fülem. Jé, mein Gott... ez nagyon rongyos. Ki nevet ott?
Mindent tud multamról s én soha sem hallottam nevét? kiáltott föl nagy izgatottsággal Dózia elhalványodva, mialatt Klára nyugtalanul mozgott helyén. Ez nem valami különös, viszonzá mosolyogva Kardos. Szüleimmel a szomszédban laktam, s mintegy tizennégy éves fiú voltam. Kegyed akkor három éves lehetett. Nem emlékezik abból az időből semmire? Semmire! sóhajtá Dózia.
A reggeli kávé után kifelé tartottam már a kávéházból, amikor a tulsó sorokból a nevemet hallottam. Előbb egy férfi kiabált, azután egy nő is. Visszafordultam, áttörtem magamat a még tegnap estéről halomra rakott székek közt s amikor asztalukhoz értem, alig-alig tudtam megismerni őket. Egy régi házigazdám s az özvegyasszony nővére ült az asztal mellett.
Két nap óta nincs egy nyugodt pillanatom; nemcsak Klára, de Obrenné is nagyon kegyetlenül bántak velem, s volt még egy más hölgy is ott, ki, mint hallottam, szintén Holcsi nővére, mindhárman szidtak és okoztak azért, a mi fivérükkel történt. Egyedüli vágyam, valahol lepihenni, s majdnem akarata ellenére csukódtak le szemei. Elájult, mondá rémülten Hermance. Mit tegyünk vele?
Ütés, pofozás, korbácsolás volt benne. Még hallottam, ahogy a megriadt szarvasok elrobajlottak. Nem nézhettem feléjök. Most ezt az őrültet kellett figyelnem mindenre kész elszántsággal. Az édes uram erejét és akaratát szivtam magamba az erdei levegőből. Fordulj meg! parancsoltam. És menj előttem! Ha csak egyetlen gyanus mozdulatot teszel is, lelőlek.
És maga nem tudja, hova ment? Csak visszajönni láttam. Majdnem futva érkezett, kipirulva, izzadva rohant be az udvarra és föl az ebédlőbe, hol sokáig beszéltek Klára kisasszonnyal, s úgy látszott, valamin feleseltek, mert én a mellékszobában lévén, igen haragos hangokat hallottam, de a szavakat nem vehettem ki.
A Nap Szava
Mások Keresik