Vietnam or Thailand ? Vote for the TOP Country of the Week !
Frissítve: 2025. június 14.
Miért nem kiáltottál rám, hogy buta vagyok? Hitted volna? Talán elhittem volna... Másnap. Lehet, hogy már azon az éjszakán. Azon az éjszakán nem lehetett veled beszélni. Igaz... Ittas voltam. Inkább dühös.
Előtte való nap az ifjú arczának kifejezése, hangjának komolysága jelezte, hogy az valami fontos dolgot akar neki mondani, mi nem lehetett más, mint hogy Dóziáról kiván beszélni vele vagy... Vagy talán Veronikát akarja tőle megkérni. Erre a gondolatra édes melegség önté el szívét, de a belépő ifjú első szavai azonnal eloszlatták ezt a reményét.
Azt tapasztaltam, hogy bonyolódott ügyről soha sem jó beszélni, mert annak magától kell kiforrni agyunkban, s idegen vélemények hallása rendesen kuszáltabbá teszi azt. Hát ne szóljunk róla. Azonban azért jöttem, hogy megkérdezzem: nem hallott-e valamit a Genfben volt hölgyekről, kik már nincsenek ott. Eltüntek onnét, mint a lehelet, nyom nélkül. Valóban? Az különben előre látható volt.
De csak sopánkodott: Uram Isten elveszed... el, el... és egyéb nem jött az eszébe. Valami imádságot! sürgette az ember. Imádságot, ne csak ríjj, a hogy ő is tudna, hanem valahogy ugy beszélj, mintha pap is lenne itt. Egy kis káplán legalább, aki nem igen tud még szépen beszélni...
Ez egy egész kis regény, de nem beszélhetek róla s csak annyit mondhatok, hogy Pozsonymegye egyik legkiesebb vidéken fekszik a birtok, szép kis régi kastélylyal, mely azonban meglehetős elhanyagolt állapotban van, viszonzá Enyingi, ki úgy gondolkozott, hogy miután a vásárlás ténynyé vált, már lehet beszélni róla.
Azonban a lakáshoz érve, egyszerre az a megdöbbentő kérdés merült föl benne: mivel lépjen be Holcsi irodájába. A fiatal hölgyekről nem tudakozódhatott, s más hirtelenében nem jutott eszébe. A birtokról kellett vele valamit beszélni. De mit? Egyszerre iszonyú zavarba jött, és habozva állt az ajtó előtt.
Talán azért, mert a cseléd se azt nem mondta, hogy: öreg , se azt, hogy időses vagy vén, hanem egyszerüen megtette egy rend tagjává. Az öregrendüek... Istenem, vájjon leszek-e én öregrendü?... Az ember beszélni kezdett künn. Klatz vagyok, nagyságos asszony. Glatz? Nem, Klatz, K-val. A Guravecz és Társa czég beltagja, ahol tegnap meg tetszett fordulni.
Hogy micsoda vigasságok zajlottak le ezek közt a betört ablakok és pezsgő-foltos falak közt, arról csak kevesen tudnának beszélni, mert aki jelen volt, az egy darabig nem emlékezett semmire a világon, csak a süketítő, folytonos muzsikaszóra. A cigány éjjel-nappal húzta; ha az egyik kidőlt, volt helyette más.
Egy szót sem szólott, csak rákacagott az apjára és szemérmes boldogságát belerejtette a legény mellébe, amelyhez szorosan simult, bíztatás nélkül is. Még a mostoha mamája is elégedetten és hangosan nevetett és a jó példán buzdúlva ő is odasimult az urához. Kancsal rácsapott a felesége kövér hátára: Eredjetek aludni, no; a többiről ráérünk beszélni.
Buskomoly tekintete arról a belső küzdelemről látszott beszélni, melylyel önmaga ellen harczol. Isten tudja, mit akarva legyőzni. Majdnem tökéletesnek lehetett őt hinni, ki semmi földi gyarlóságnak sincs alávetve, s ifjusága daczára magasan állt többi korabeli társai között.
A Nap Szava
Mások Keresik