United States or Samoa ? Vote for the TOP Country of the Week !


A cipője volt mindössze ványoltabb és a rajta levő ruha kopottabb, az orosz köpenyből gyártott felső eléggé ép állapotban volt, a bugyogó baltérde táján mutatkozott csak egy jókora lyuk, amely alól kilátszott térdének fehér bőre.

A légymadár nem is maradhatott volna meg egy állapotban másnap Matiász Sós derékszíján, de hiszen nincs is télvíz idején légymadár, legföljebb amely meleg szobában idő előtt kikel, az pedig kongó és hideg kaszárnyafolyosókra nem megy a kályha mellől. Ha azonban oda szállt volna is, akkor is hiába szállt volna, mert csak lecsúszott volna a szóbanforgó derékszíjról.

A fölperzselt Rudnik község hamurakásai körülbelül másfél kilométernyire délnyugatnak szomorkodtak ugyanoly állapotban, mint ahogy utoljára láttam őket. De már nem füstölögtek. Az időközben lezuhogó esőzések végkép kioltották a bennük még lappangó tüzet s az itt-ott szabadon fölmeredő falomladványokból is lemállasztottak egy csomót.

És mert a városok, többnyire még a római időkből, püspöki székhelyek voltak, vagy legalább is volt kőből épített templomuk és mert voltak még ép házaik is és főleg, mert volt fal-kerítésük, ha esetleg rossz állapotban is: amint egy kicsit rendeződtek a viszonyok, éledezni kezdtek. A lakosság maga ugyan még teljesen földmívelő volt és nem jött a városokba.

Edit mindazok közt, akiket ösmertem, a legtisztább lelkű kisleány volt és engem szeretett. Minden gondolata én voltam; ez hizelgett nekem és büszkévé tett. A gazdaságomat elhanyagolt állapotban vettem át; eleinte volt vele gondom, munkám. De azután hiányozni kezdett valami. Milyen hálátlanok vagytok ti férfiak.

Ne mondja tovább! kiáltott Atlasz úr, befogva fülét kezével, ne mondja tovább, mert mindjárt megüt a guta. Most még vagyok olyan állapotban, hogy kitisztázzam az adósságokból, de ha tovább folytatja a vagyonszerzés munkáját, nem sokára én is tönkre jutok és akkor vehetünk mind a ketten batyut a hátunkra. Beszéljen csak a maga nevében, mondá a fiatal gróf bosszúsan.

Vannak pillanatok, melyek a legelkeményültebb emberben is kitöretik a lágyabb érzelmeket. Tivadar ezen állapotban volt most, meg-meg akadozott átkozódásaiban, végre elnémult, szíve szorongott, keble dagadt, s a mi talán életében alig történt, könyei megeredtek.

Kérem alázatosan, én sem vagyok itt sokkal jobb állapotban, mint kegyelmetek suttogá egy szózat a barlang hátulsó szögletéből, s pisszegő hangjából czigányt lehetett gyanítani, ha kegyelmetek el nem árulnának, talán segíthetnék. Hogy árulnók el azt, ki életünket megmenti felelé Szodoray, bőven megjutalmazlak, csak igéretedet teljesítsd. Hát várjanak egy kicsit viszonzá a szózat.

Ilyen állapotban hideg, szárazság nem egykönnyen árthatnak neki. Baj nélkül elviseli a tél viszontagságait és tavasszal, ha nedvességhez meg levegőhöz jut, a nap melegének hatása alatt újult erővel fog hozzá a csirázáshoz. Az életfolyamatok közös eredetének bizonyságául a magképződéshez hasonlóan megy végbe az állatok, sőt az ember születése is.

Ez sem kis miska, mert a bornyú szögletes állapotban szép csak s hányszor kell elölről kezdeni a pakolást, hogy a borjú külső testállása megközelítse az esztétikai szépet? Biz azt sokszor, boldog, aki nem próbálta.