United States or Republic of the Congo ? Vote for the TOP Country of the Week !


Káplár Suba ezt tudja jól, mert annak idején neki is így verték a fejibe. A gyakorlati szabályzat, amit a király annak idején kiadott a hadsereghez, ugyan mást beszél, mert az azt mondja, hogy egyedül a gyakorlati hadicél az irányadó, azonban ezt sem káplár Suba, sem azok, akik kitanították, nem akarják tudni.

Hogy sarkantyuzta volna a paripáját! Mily szélsebesen vágtatott volna máshová, akármerre, csak hazafelé nem! Hogy rohantak volna, bár a pokolba, lóhalálában!... De az ember sohase tudja, hol leskelődik a fátum. Ha véletlenül nem mészsz ki az utcára, mikor tégla esik az emberek fejére, száz esztendeig élsz s annak idején békén ringathatod szépunokáidat.

Mivel pedig állataink élelmezése a háború idején kétszeresen fontos, azért a tudósok arra gondoltak, hogy az élesztőt mint takarmánypótlékot is alkalmazzák. Ez az úgynevezett »takarmány-élesztő«, amelynek fehérjetartalma az állati szervezetre rendkívül hasznos táplálék. A vegyészek éppen ezért már régóta foglalkoztak azzal, hogyan lehetne ezt a fehérjeanyagot táplálkozási célokra használni.

Legalább a bajuszos menyecske így fogta föl a helyzetet s elégedetlenségét ki is fejezte szerencsétlen nagybátyja előtt, kit többször erősen karon csípett s halkan, de nagy méreggel ügyetlen vén bolondnak nevezett. Most Manó is idején valónak látta a közbelépést.

Most nincs időm a megfoghatatlan esetről tovább beszélni, de annyit mondhatok, hogy különös szinben tünik föl az a ház, hol ilyen történhetik, és te magad, kinek közvetetlen szomszédságából valaki éjnek idején távozhatik.

Lehet lesz majd, hogy a kereset után élő művelt középosztály valamelyik páriája a feleségének és gyermekeinek is kiutalhasson egy-egy cipőfejelést vagy talpalást s az se lesz ritkaság, ha eső idején szárazlábbal ússza meg az uccát.

Időjósnak is beillik némelyik virág, mert például megfigyelték azt is, hogy közeledő eső idején megváltozott a rét, amelyen sok ezer virág óvatosan, előrelátón becsukta a kelyhét. A kis havasi tárnics borús időben minden futó napsugárra kitárja azúrkék virágkelyhét és amint elfödi a felhő a napot, nyomban becsukódnak a szirmai. Az erdők szélén élő sóskafa virágja is különös mozgásokat végez.

Atlasz úr figyelmezteté e hanyagságra a plébánost, megjegyezvén, hogy így majd el sem készül a kép a fölszentelés idejére. A plébános azt felelte, hogy ez patronárusi kérdés, mely egyedül Sándorhoz tartozik; különben ő is nyugodt lehet, mert jót áll róla, hogy a kép készen lesz a maga idején. Rég ismeri Boglár Kálmánt és tudja, hogy a mit elvállalt, azt el is végzi.

A hajózás fejlődésével forgalmasabb kikötőkben a jeladó tüzek számára kiemelkedő tornyokat építettek, hogy éjszakának idején a lámpáknak vagy fényszóróknak messzire világító fénye irányítsa a hajókat. Ez a fároszi világítótorony az ókor egyik csodás remeke volt, amely állítólag 60 kilométernyi távolságból is látható tűzjeleket adott.

A nikkelből nagy mennyiséget fogyasztott béke idején az állami pénzverő is, mert 10 és 20 filléreseink gyártására kizárólag ezt használták. A pénzverésre fordított nikkelanyagot most úgy próbáljuk hasznunkra fordítani, hogy a nikkel váltópénzt kivonják a forgalomból, beolvasztják és helyettük vasból vert váltópénzt gyártanak.

A Nap Szava

forgalmasabb

Mások Keresik