Vietnam or Thailand ? Vote for the TOP Country of the Week !
Frissítve: 2025. június 27.
Ezen szavak azonban a czélzattal épen ellenkező foganatúak voltak Piócza Kristóf szakadozó szívében, mert sehogy sem szolgált vigasztalására a szelid bánásmód, melyben feleségét a tatárok részesíték, s most először kivánt volna vitatásai meggyalázásával is minden tatár nyakra kutyafejeket.
Azt is csak úgy említem, hogy árván maradtam és akkor kerültem oda a rokonaimhoz, akik cselédnek használtak ha rosszkedvük volt. Ha jó kedvük volt, én is épen úgy éltem, mint a nagy Regina. Mégis nagyságos kisasszonynak kellett szólítanod? Ná!
Lehet, hogy sokkal nagyobb biztossággal botorkáltam volna utána, ha meg lettem volna győződve, hogy jól látott és csakugyan nem a mieink közelednek, hanem az ellenség valamely előretolt őrjárata, vagy detachementja, csakhogy épen erről a leglényegesebb dologról nem voltam meggyőződve.
Te akkor szövetkezel legjobban a második polkamazurkára s töröd a fejedet, melyik bárónét mulattasd, melyik grófné kalandjaival? Négy órakor aztán te is lefekszel: én már akkor ki is aludtam magamat. Abban tehát tökéletes igazad van, hogy nálad is, nálam is épen a nap közepére esik az ebéd; csakhogy egyikünk hat órával későbben kezdi a napot, mint a másikunk.
Épen a közepén feslett ki ismét, úgyhogy megint csak kivillant alóla mellének fehér bőre... ezt a blúzt ebben az életben többé nem lehet összevarrni. De nem is vette észre, hogy ujjaim szorítása alatt fáradságos munkája tönkrement.
Azt nem kívánom, öreg, felelt Manó nagylelkűleg. Elég nekem, ha elismered, hogy én is jó fiad vagyok, nemcsak Sándor, s megérdemlem épen oly gondoskodásodat, mint ő. Mégis jó fiú ez a Manó, szólt közbe az öreg asszonyság az ablak mellől, szokása szerint könnyekig megindulva, mikor valamelyik gyermekéről volt szó. Mondtam én, hogy nem jó fiú a Manó? kérdé Atlasz úr méltósággal.
De épen atyám átkára esküszöm, hogy torlatlan senki sem marad, a ki Pintye Gregort megsértette, s ha előbb meghalok, még az ördögök kezéből is ki fogja lelkem magát csavarni, hogy visszatérhessen a megboszúlásra. Elkárhozott zsivány, ne szitkozódjál ily ocsmányul; mert tudod-e? kötelességemben áll, bár atyánk lábainál is, halva teríteni el. Felelé harag és borzadás között Karácson.
Atlasz úr könnyen megharagudott nejére, ha nem volt vele megelégedve, de épen olyan könnyen kiengesztelődött, s az efféle házi viharok soha sem tartottak tovább egy-két percznél.
Az soha semmi különös dolgot nem csinált, csak épen egy nap kezdett el az udvar közepén a nagy napvilágosságban vonyítani, amidőn azt mondták reá, hogy lelket lát. Másnap meg is halt a mángorlókamrában az öreg Jóska bácsi, aki negyvennyolcban huszár volt, azóta pedig konyhaudvaros.
Én ugyan povedáltam egy kicsit tótul, de épen azokat a szavakat nem tudtam összekeresgélni, melyek a hozzá intézendő kérdéshez szükségesek lettek volna, ennélfogva tehát nem állhattam vele szóba ezen a teleszájú nyelven. További próbálkozás helyett inkább elővettem kincstáramat és kenyeret, szalonnát szelve megkínáltam. Egyék, kis leány. No, ezt látni kellett!
A Nap Szava
Mások Keresik