Vietnam or Thailand ? Vote for the TOP Country of the Week !
Frissítve: 2025. június 27.
A ponyvával letakart vöröskeresztes kocsi árnyékában heverésztek és épen a déli menázsi elfogyasztásának kellemes munkájába voltak elmerülve. A lovak szabadon legelésztek. Szemmelláthatóan nagy kényelem dúlt köztük, ráértek mindennel bőven. Nem lepett meg túlságosan, amikor a még javában párolgó tábori bogrács mellett a Heiszer bácsi jóindulatú, kövér arcát pillantottam meg.
Még az átlag-közönséget is fárasztani és untatni fogja, sőt talán épen az átlag-közönséget igazán. A darab bizonyára nem a fiatal Hevesi Sándort reprezentálja, kinek más szándékai voltak a színházzal s hisszük, hogy ma is vannak.
Apró, hunyorgó szemei pislogva szikráztak üregeikben s szinte kiabált bennök a sértő gyanu. Emellett állandóan és egy kicsit bambán, de folytonosan nevetgélt. Épen olyan volt, mint találkozásunk legelső napján, szegény... Bá!... hiába leskelődöl, mondotta pár pillanatnyi hallgatás után nem fogok belefordulni a pocsolyába és nem... nem fogok elaludni... Az a te gondod.
A főnök épen a hétórai személyvonatot indította tovább, köpenyegébe burkolva sétált a sinek között. Mikor már elindult a vonat, akkor szólította meg a raktáros. Főnök ur, nagy ujság, fiam született... A főnök mosolyogva nézett végig rajta és megrázta a kezét. De aztán most már más lesz a világ, ugy-e?
Nagylelkű ajánlkozásomat Regina hangos nevetéssel utasította vissza. Még csak az kellene, hogy most tüzet rakjunk és telebüdösítsük füsttel az egész barlangot. Akkor aztán már épen nem tudnék elaludni. Persze, persze, a füstre hirtelenében nem gondoltam.
A legokosabb beszéd az volna, ha így szólnál: «Jól van fiam, ha szereted Klárát, vedd el és fogadd áldásomat». Jaj nekem! kesergett Atlasz úr, még áldást is adjak? Hát az áldásom nélkül nem vennéd el? Elvenném, de boldogtalan lennék. Mégis jó fiú ez a Sándor, jegyzé meg az öreg asszonyság. Hiszen épen az a baj, hogy jó fiú! kiáltott elkeseredve Atlasz úr.
Már pedig nem ér ez a beszéd semmit véli a bíró. Botrányt okozott kend az utcán, azért megbírságolom. Csak nem töszi tán a tekintetös úr? kérdezi János. De teszem én. Máskor ne igyon kend annyit. János félszemmel néz a bíróra. De ugyan kéröm vált most a beszéden mögissza más is a bort, nemcsak épen én. Az ember begyün a városba nagyritkán, hát egy kicsit elszórakozik. Nem olyan nagy vétök az.
Ne remegj édes Kristófom! korántsem bánnak velem oly kegyetlenül a tatárok, mint képzeltük; Jeszid Murza derék ember, és épen nem kutyafejű; igazad volt édes férjem, midőn ezen buta állítást tagadtad; én csak az elhagyott édeseimet siratom és tégedet, mert talán nincs oly jó dolgod, mint nekem.
Maga magának minek önt kend? kérdezi János. Már mér ne öntenék? Hát hiába önti kend tele a poharat, csak kiissza kend. Igy évődnek délig, azután estig. Hogy a János zsebe már nem futja, anyagiakban az öreg intézkedik és okvetlen »hangászokat« akar. Valami darabban marad bandából kerül is három cigány. De hiszen elég az épen.
Nem adok többet húsz garasnál, kiáltott vissza Atlasz úr, a hintóhoz szaladva, melyből épen akkor lépett ki egy előkelő öreges úr, kezét nyújtva egy fiatal leánynak, hogy kisegítse maga után a hintóból. Atlasz úr rendes szürke ruhájába volt öltözve s föllépése nem tett szemkápráztató vagy megdöbbentő benyomást. Sőt vendégei eleinte észre sem vették.
A Nap Szava
Mások Keresik