Vietnam or Thailand ? Vote for the TOP Country of the Week !

Frissítve: 2025. június 27.


Hm! dörmögött Atlasz úr fejét csóválva, mikor elolvasta a sürgönyt. Úgy látszik, a Dengeleghy grófok nagyon elkényeztették a festő urat. Jól van! Az Atlasz Samu sem kisebb gavallér, mint a Dengeleghy gróf. Kiküldöm eléje a hintómat. Mikor másnap délben a hintó visszaérkezett a vasúti állomástól, Atlasz úr épen az udvaron volt.

Annak a tulajdonában volt egy pompás nagy afrikai himoroszlán, a mi épen olyan kedélyes hentergőzéseket szokott müvelni, mint egy dévajkodó kandur czicza.

Épen ennyi a becsértéke a mi nagy bérházunknak a főváros balparti részében. A fiatal özvegy azonban nem igen látszott mulatni e rendkívül érdekes versengésen, mert ásított és nyugtalanul feszengett ülésén.

Egy csomó festék száradt a palettájára, azt már fel nem higítja semmiféle olaj, sehol egy darabka vászon, egy pillanatig azt gondolta, hogy talán gunyolódni akar vele a leány, de mikor az arczára nézett, nagy jóakaratot olvasott le róla. Azt felelte hát neki, ami épen az ajkaira jött.

És ha talán félénkség vagy fiának szeretete el is némította volna, voltak mellette, a kik fölnyissák száját és elhitessék vele, hogy épen fia iránt való szeretetből nem szabad megnyugodnia.

Lehet, ez volt az oka, hogy amikor a háború kitörésekor, 1914 augusztus harmadikán, vagy negyedikén, megkaptam behívómat, hogy huszonnégy óra alatt vonuljak be ezredemhez, amelynek tartalékosa voltam, épen akkor töltöttem be harmincegyedik életévemet semmiféle felindulást nem éreztem, pedig tudtam, hogy ezúttal nem fegyvergyakorlatról, hanem valóságos és komoly hadjáratról van szó.

Mindenki csúnya, aki vörös folytatta meggyőződéssel a leány, s vékony vértelen ujjaival elégedetlenül tépegette ki a közelében levő fűszálakat. Egyet a szájába vett és összerágta. Adolfunknak is mondtam, hogy csúnya... leharapom az orrát, ha meg mer fogni, mert nekem az ilyen vörös róka nem kell. S hozzá még kicsiny is volt... épen mint én. Két ilyen csúnya vörös kicsiny a wahrer skandál... nit?

Azután leöntöttem néhány korty szilvóriummal és semmi csodálni valót nem találtam rajta, hogy a szilvóriumos üveg nem tört össze, holott világosan emlékszem, hogy zuhanásom közben hanyatt estem, épen a hátizsákra. Mégis épen maradt a sárga színű hazai kincs.

És ami dicsekedett ragyogó szemekkel a leány sokkal biztosabb még annál a barlangnál is, ahonnan az a dög kutya kizavart. Ide ne merészeljen utánunk jönni senki, mert úgy jár, mint azok ott fönn... Megvártam, míg ezt a fenyegető mondatot befejezi. De aki ott jön, ahol mi az épen úgy idejut, mint mi. Regina nevetett. Ilyen idegen ember nincs a világon!

Nekem épen elég ok, hogy szégyennel gondoljak vissza arra, ami akkor éjjel történt... De annak is te vagy az oka! Megrészegedtem és annak te voltál az oka. Lehet... Nem lett volna szabad megengedned, hogy kétszer is igyam. Egy korty nem ártott volna meg... amikor unszolásodra másodszor is ittam, az már megártott.

A Nap Szava

változtatta

Mások Keresik