Vietnam or Thailand ? Vote for the TOP Country of the Week !

Frissítve: 2025. június 27.


Hiszen, ha az igazat meg kell mondanom, és ha Sándor nem haragszik meg, folytatá az öreg asszonyság vékony, csaknem csiripelő hangon, hát annyi bizonyos, hogy én ezt a leányt nem tartom Sándorhoz valónak, és nekem nagyon fáj, igen, én nagyon szomorú vagyok, hogy épen őt választotta. Tessék! magától mondja, nem én tanítottam ! kiáltott Atlasz úr diadalmasan.

A másik hirtelen, szó nélkül megfordult s odább halad. Ez volt az erősebb lelkű, aki ellentállott az úrféle kísértéseinek. Emez bejött, szégyenlősen és tétovázva. Nagyon félénken ült az asztalhoz, de már a pohár bort egyhajtásra megitta, pedig oly rettentő hideg volt, hogy épen csak a benne lévő szesz tartotta vissza attól, hogy azonnal jéggé váljon.

Elvett egy igen szép és gazdag leányt, holott ő maga már nem volt fiatal, soha sem is volt szép és épen nem gazdag. Ehhez kell nagy bátorság. S mindenki bizonyítja, hogy Nefélsz Pista még a feleségétől sem félt, még attól sem ijedt meg soha. Mondanunk sem kell, hogy olyan sem volt soha, hogy valaki ferblibenmegijeszthettevolna Pistát. Nem vittek el tőle soha kasszát tizenkilenczczel.

Rabjaink, mély csendben maradtak, míg a haramiákat elég messze nem gondolák, ekkor Szodoray az ajtóhoz ugrott, elvevén Móretól a kulcsot, halkan felnyitá az ajtót, s épen oly csendesen kiléptek mind a hárman. Szodoray ismét bezárá az ajtót s a kulcsot benne hagyá kívülről, hogy akadály lehessen Pintye Gregornak a felnyitásban.

E két főpap minden héten egyszer, kétszer ebédet adott, és törzsvendégeik valának az országgyülés kezdetén Deák Antal, azután Ferencz, Szerencsy István, Vég Ignácz és Mayer fehérvári kanonok; egy ilyen ebéd alkalmával, mikor épen az ugynevezett religionare forgott a szőnyegen, azt mondta a zirczi apát Deák Ferencznek: Hát a tekintetes ur csak segiti azokat a protestáns atyafiakat?

Ki tudja mire nem vezették volna a szerelmes házas párt és harag, ha épen Jeszid Murza nem érkezett volna vissza; a tatár Judith felé fordulván, mondá: Téged Abdul khán méltóztatott, mint szolgálót kedveséhez fogadni; s azért míg haza érkezünk, Szirmay Ilona mellett fogsz maradni, de gondold meg, hogy zsákmányom vagy, és a szerint viseld magadat. Most jer velem a herczeghez.

Bagosy első gondja vala egy rövid hadi tanácsot tartani, melyben elhatároztaték megelőzni a tatárokat, és inkább megtámadni, mint megtámadtatni. Csak egy körülmény szerze aggodalmat a vezér lelkében, mert többé a győzedelemről nem is kétkedett, tudniillik a szegény rabok, kik a csata alatt könnyen áthurczoltatván a havasokon túl a haza határain, talán épen nem lesznek megmenthetők.

Hát kérdé ismét szelíden a káplár a fatornyos hazádba üssön a ménkű kilenc oldalról október tizedikén: hát miért? Matiász Sós felelt: Jelöntöm alásan: csak. A »csak« nagy szó, amire nagyon bajos szólni valamit. Ebben az esetben épen azt jelenti, hogy Matiász Sós nem hajlandó annak a megmondására, miért kell neki az engedély.

Igaza van abban, hogy az ifjúság szines üvegen át nézi a világot. De épen ez az ifjúság szépsége s eszünk ágában sincs, hogy megfosszuk tőle. Ny i. „A kutya és a férj‟ cimű novellát nem közölhetjük.

Judit nyelve épen nem szelidült a tatár karjai között, sőt ha lehet még élesebben pergett magos üléséből félig elmeredt férjére. Ez szegény habozva állott, nem tudván, búsuljon vagy örvendezzen-e? Félig kesergőn tekinte azonban neje után, midőn rablója kengyele hegyét lova oldalába nyomván elugratott.

A Nap Szava

változtatta

Mások Keresik