United States or Vatican City ? Vote for the TOP Country of the Week !
Egyiküknek a feje volt csupa vér, egy másiknak vállába szakított bele a shrapnelszilánk... Szekeres Tóni és Hudecz Mihály azonnal szörnyethaltak... Morelli kapitány úr és szanitéceink térdeltek mellettük. Mi többiek egy pillanatra se hagytuk abba a tüzet, melyet ez után a szerencsétlenség után még a boszúvágy is szított.
Morelli kapitány úr nemsokára ki is hirdette a parancsot, amely általános örvendetes fogadtatásban részesült, mert az azonnal való »Vorrückung«-ot rendelte el. Also, auf! rendelkezett harsány hangon a kapitány und sofort abrücken! Bizony isten, magam is szívesen ráncigáltam megsérült lábamra a bakancsomat.
Egy-egy pillanatra semmit sem lehetett látni, csak ezt a vastag, szikrával kevert, széles lökésekkel szerteszét gomolygó fekete füstöt... Szabad szemmel is észre lehetett venni, hogy a megriadva ide-oda futkosó barmokat lovas katonák fogdossák össze és terelik hátra az égő tanya mögé. Rövid vártatva Morelli kapitány komolyra keményedett ragyás arcát pillantottuk meg az erdő szélén.
Az istennyila sem csaphatott volna belém nagyobb rosszindulattal, mint az a parancs, amit néhány perc mulva maga Morelli kapitány úr közölt velem, aki tudtomra adta, hogy én nem fogok elmenni a századdal, hanem »megfigyelő és biztosító őrszem« gyanánt továbbra is itt maradok. Borzasztó savanyú képet vághattam, hogy a kapitány úr is azonnal észrevette rajta a megrőkönyödést.
Megköszönte, de csak tovább sírdogált csendeskén ott a kaszárnya kapujában egészen estig. Századomban a »siegreiche 16-te Kompagnie«-ban Morelli százados úron kívül csak két tiszt volt: főhadnagy úr Nagy és hadnagy úr Schultz. A százados bizony már jócskán idős úr volt lehetett vagy ötvennégy-ötvenöt esztendős.
Kitapogattam magam mellett egy elhagyott hátizsákot. Megfogtam és párnát gyúrtam belőle a főhadnagy feje alá. Azonnal elaludt. Az égő cigaretta még füstölgött a szájában, de már aludt. Rettenetes kimerült lehetett ez a hatalmas férfitest, hogy így egyszerre »összedőlt«, amint Morelli kapitány úr mondani szokta.
Eltűntek. Este hét óra tájban sürgés-forgást vettem észre Morelli kapitány tábori sátra körül. A visszaszállingózó legények azt újságolták, hogy parancs érkezett az ezredes úrtól, azt tanulmányozzák a tiszt urak és amiatt van ott lenn a sürgés-forgás. Úgy is volt.
Rám nézett és csak annál gyorsabb haladásra ösztökélt. Ha átkerülünk a jezernicai völgybe, ott már nem kell sietni. De most kell... kell!... én tudom, hogy kell!... A rangos tekintély kedvéért, nehogy azt higyje ez a »civil Person« amint szegény Morelli kapitány úr mondani szokta hogy »a schneidig katona nem mindent tudja«, odavetőleg rögtön megjegyeztem: Én is tudom, hogy hol vagyok.
Semmiféle megbízható támaszpontom nem volt. Nem tudhattam, hogy a mieink bukkantak-e föl elsőknek az északi láthatár vonalában, vagy az ellenség? Oroszokat látok-e a távoli homályban, vagy az én tegnapelőtt nagy erővel előrenyomuló hadosztályom valamelyik Bataillonját, talán épen azt, melyhez Morelli kapitány úr százada is tartozik. Ebben az esetben »otthon« volnék...
Oroszok vannak Morelli kapitány úr utolérhetetlen tökéletességgel megépített Schützen-Grabenjeiben, melyeknek magassága mindenütt százkilencvenkét centiméter. Vajjon miféle »ics« tartja megszállva saját külön nyirfám alatt az árnyékot? Szomorú bizonyosság... de legalább bizonyosság. Nyugtalanságom eltűnt. Lelkiismeretem megnyugodott.
A Nap Szava
Mások Keresik