Vietnam or Thailand ? Vote for the TOP Country of the Week !
Frissítve: 2025. július 13.
Önkénytelenül kanyarodott lassan a lugas felé és egy kicsit leste, kitalálni igyekezett, hogy vajjon látja e, nézi e őt a leány; oda is ment volna, nem is; közeledett is feléje, nem is; mint amikor a meglapult vaddal szokta elhitetni, hogy nem vette észre, úgy ment arrább arrább; aközben pedig zsibongtak a gondolatai és újra átélte annak a furcsa esetnek az előzményeit, hogy Krebsler Simonék most az ő vendégei.
A német ruhákat, kalapokat tüzbe hányták, s még az asszonyok is alsó ruháikra felül dolmányt s mentét öltöttek, fejökre kócsagtollas csákót, vagy kalpagot tüztek, a mint őket egy akkori költő leírja: „Alól szoknya, felül csákó, mente, dolmány, Azt gondolnád fiu, nézzed: egy szép leány!“
A lány fölugrott és egy füzfa mögött messze, hogy alig ismert rá, az apját látta. Az öreg Rettegi lóháton küzködött az árral, de nem tudott előbbre jutni s a füzfa alatt megállott. Megint kiáltott a leánynak: Ülj fel egy lóra és jer ide. A leány összeszedte minden erejét és visszakiáltott az öregnek: Nincs ló!
Ez lehetetlen! Lamberth Klára itt van házamban, nem mint növendék, mert már húsz éves, de gyámja kért, hogy pár hónapig itt maradhasson, mialatt társalkodónőt szerez neki, s birtokára küldi, mert gazdag árva leány, nincs senkije... De az nem nyujthatott Dóziának segédkezet a távozásra. Nem, azt nem hiszem. És még is úgy kell lenni. Dózia ugyanezeket beszélte róla, de vezetéknevét nem mondta meg.
A sok jó után, amit ebben a házban kapott, ennyit megérdemeltünk volna a kisasszonytól. A leány tétován bámult az asszonyra s huzódozott tőle. Félni kezdett attól, ami következik s torkán akadt a szó, a mint beszélni kezdett. Nem értem, nem tudom, hogy mit akar. Most már gát nélkül tört ki a nagy, kövér asszonyból a gőg.
Hogy Holcsinak valamely titkos czélja van Dóziával, az már tisztán állt előtte, de hogy mi az, arról fogalma sem lehetett s nem is remélhette azt tisztázni, miután a leány születését oly titokzatos homály födte, mit neki, érezte, hogy nem áll hatalmában földeríteni, bár Hermance grófné elmondta neki történetét, de maga sem tudta mi okból, nem adott egészen hitelt az ő elbeszélésének.
Esel... dunnyogta megvetéssel. Hm... ezt egyszer már hallottam, mondottam vállatvonva, anélkül, hogy a friss gorombaságra további ügyet vetettem volna. A leány élénken bólintott. Ja... már hallottad és mindig hallani fogod, amikor szamárságokat beszélsz. Ezzel a sánta lábbal akarsz te elmenni a forráshoz? Mondtam. Azt is mondtad, esett szavamba a leány hogy a sánta kutyát hamar utólérik...
A mi engem illet, őszintén megvallom, nagyon óhajtanám e házasságot, s tehetségemhez képest rajta lennék, hogy teljesüljön. Azt is tudom, hogy Boglár Kálmánnak sem volna ellene kifogása, sőt nagy örömmel adná beleegyezését... De a leány! a leány! Attól, legjobb lesz, ha egyenesen maga kérdi meg. A mint én ismerem, a közbenjáró nála inkább ártana, mint használna. Megkérdjem? Hol van hát?
Az a lapos kő, amelyen ülsz, volt az asztal, ez a másik, amelyen most én ülök a pohárszék, rajta az uzsonnával és két pohár vízzel. Ezt szintén magunkkal hoztuk, mert ennek a pataknak a vize büdös, nem iható. Szegény nagy Regina... boldog volt, ha titokban kiitta az én vizemet is... A leány elgondolkozva nézett maga elé.
A leány abban a pillanatban talpraszökött. Megbolondultál? Hová akarsz menni? támadt rám szinte fenyegetve, s a barlang szája elé ugorva, elállta az utat. Meg kell tudnom, hogy jóbarát van-e most a Standomon, vagy ellenség. Kell! Tehát megyek. Légy szíves, fiacskám, eredj félre az útból, különben... Mit különben? Azt hiszed, félek tőled? Különben félreteszlek... Nem szabad kimenned, hallottad!
A Nap Szava
Mások Keresik