Vietnam or Thailand ? Vote for the TOP Country of the Week !
Frissítve: 2025. június 6.
Nem mer megküzdeni a nehézségekkel, melyek nem is léteznek. Elbujik, mint a büntetéstől félő gyermek, s magával együtt szerencsétlenné tesz egy oly embert, kinek életét földi mennyországgá tehetné.
Kihozták Vásáros-Berényből mind a három bandát; az Európá-ban, az Arany Szarvas-ban és a Metropole-szállóban nem maradt még csak egy cimbalmos se. Kinek is húzták volna ott? A honvédtiszteken kivül, akik kilenc órakor haza szoktak menni, alig egy-két vendég búslakodott a máskor oly hangos Európában; a többiek, az igazi mulatók: a jeunesse dorée és a huszártisztek mind kinn voltak Árokszálláson.
Ki kocsin, ki gyalog, kinek hogy jut. Mert kevés idő marad már olyan, amin ki is menni lehetne városszéli helyekre, hát ami kevés idő van, az még kihasználandó. Addig, amíg szól a muzsika, áll a tánc; de így szent Mihály után, amikor már esti hetet harangoznak, hamar vége szokott annak lenni.
De a fiatal özvegyen, bármennyit kaczagott a fővárosi dandy elmés tréfáin, bizonyos nyugtalanság és szórakozottság volt észrevehető, s néha-néha jelentős pillantást vetett nagybátyjára, a kinek arczán meg az látszott, hogy szeretne valamit mondani, de nem tud bele kapni. A bajuszos menyecske végre erősen ránézett nagybátyjára és haragosan toppantott lábával.
Hosszu kabát volt rajta, meg czilinder a fején, a kezében ezüstfejü bot... Az asszony korán megsavanyodott, örökké nyögdécselő szegény kis teremtés volt, a kinek azonban egyszerre vad reménység, bizalom villant meg a szemeiben, a mikor erről az emberről beszéltek. Majd megalázkodnak a hivalkodók. Ne félj te semmit. Majd megalázkodnak...
Arra nem vagy alkalmas, hogy tanult ember legyen belőled. Hát légy iparos. A ki ezen a téren megállja a helyét, az éppen olyan derék ember, mint a kinek diplomája van. No már megengedj... Ő mondta. Hát csak hallgasd. A mama erre mondott valamit németül, de apám az asztalra csapott s azt kiáltotta: svájg! Én még azt sem tettem meg, hogy egy bátorító pillantást vetetettem volna a mamára.
Az ilyen leányt nőül venni tehát szerinted nem meszáliánsz? kérdé szomoruan Jakab gróf; de például, ha valakit szeretünk, s föltaláljuk benne azt az ideált, kit kerestünk, s kinek birhatása után vágyakoztunk, kiben az élet boldogságát reméljük elnyerni. Szép, szellemes, bájos, de egyebe nincs a földön: elitélendőnek tartod te az ilyen szövetséget?
Förmedt rá Berczi. A jámbor szász átlátta, hogy ő a hibás, engedelmet kért s elkotródott. Még is Deák Ferencz-adoma! A kormánypártnak egyik kiváló vezértagja beszélget ugyanazon pártnak egy másik becsületes igazhitü tagjával, kinek az a természeti fogyatkozása van, hogy igen nagyot hall.
S épen a haragnak szelidsége zúzta össze a tüzesen érző Boldizsár lelkét, ő, ki a legkitörőbb haragra kész, annál inkább, mert ismeré kedvese elevenségét, azt férfiú türelemmel fogta volna fel, semmivel sem bírt ezen szende, de szívbeható neheztelés ellen fegyverkezni; kedvesére tekinte, kinek nemcsak szemei könyeztek, nemcsak ajkai vonultak sírásra, de egész valója egy még a halálos búban is édes harmoniával gyászolt.
Csak egyetlen egy volt a vendégek közt, a kinek gazdagsága nemcsak versenyzett az Atlasz-család vagyonával, hanem tetemesen fölül is multa: a sarlósi uradalom új úrnője, a szép és kövér özvegy Volkán Ádámné.
A Nap Szava
Mások Keresik