Vietnam or Thailand ? Vote for the TOP Country of the Week !
Frissítve: 2025. június 15.
Nem, nem! én leányomtól el nem válok! mit ér szabadságom, mit ér életem, ha a legkedvesebb elragadtatik tőlem? Édes leányom, én el nem hagylak! És szorosabban kulcsolá karjai közé a remegő Ilkát. Öreg, te szólj, én férfiakkal akarok beszélni. Mondá boszúsan a herczeg, valamivel szelidebben hozzá tévén: Visszaadom elrablott javaidat is, csak Ilka engem szeressen.
És én sem tudok fölvilágosítást adni, édes angyalkám, mondá Jakab szerelemmel tekintvén a leányka kérdő szemébe, kinek arczáról eltünt a boldog kifejezés és látható félelemnek adott helyet. Oh, Jakab, mondá szorongva, mit akarnak velem Holcsiék? Miért tartanak fogva, mert az nem szabadság, a mit Klára oldala mellett tűrök, ki minden tettemet ellenőrzi, s minden léptemre vigyáz.
Szállj le a hintóból és menj föl édes anyádhoz, a ki ott sír és integet az ablakban. Uram ne hagyj el! új fejkötő van a fején, én addig dolgom után nézek és estére majd tanácskozunk a legfőbb bajról, Sándor szerencsétlen szerelméről. Késő estig aztán nem törődtek semmi kellemetlen dologgal, hanem élvezték a viszontlátás örömét.
Fölvette a kabátját, fejébe csapta a kalapot s rá se nézett az asszonyra, mig bucsuzott. Hát szervusz, most már csak szaladjak... Jól mulattál? Likőrt adott, finom, édes pálinkát, meg beszélgettünk... Hazajössz korán? Persze, amint lehet. Az asszony fakó kis madárarczára kaczér mosolygást erőltetett s okvetlenül meg akarta még ölelni az embert. Már mindegy, egy perczig még maradhatsz.
Nóra, Nóra, én édes, gyönyörű kis társam az életben, megint két siheder, ugrifüles, csacska szobrásznövendék leszünk, összeházasodva, férj és feleség s aztán hadd jöjjenek ... teringettét, mához egy évre lesz az András keresztelője. Igy lelkendezett a művész és leborult a sors ajándéka, Nóra szerelme és a magához való idillikus, földhöztapadt, piros-pozsgás élet feltámadása előtt.
Jaj Istenem! irgalmas Istenem! meglátom-e még valaha Nagybányát? Mily keserűség ezeknél az átkozott pogányoknál rabnak lenni, hiszen itt bezárják a szegény asszonyokat, mint nálunk a tömött libákat. Jaj édes Kristófom, megrepedne a te lágy szíved, ha tudnád, mily szomorúságban él kedves Jutkád. Kristóf, édes Kristófom, hát te mennyit fogsz sírni érettem.
Az édes uraimra gondoltam, hogy hogyan mosolyogna, ha most látna ezzel a türelmi próbával az egész lényemben. Abban a pillanatban, amikor a bika hatalmas agancskoronája kezdett előretolakodni a tehenet környező bokrok között, halk neszt hallottam magam mögött. Hirtelen megfordultam.
Körülnézett, hogy kocsit fogadjon neki, kocsinak híre-hamva sem volt, káromkodott egyet, mert nem bírt a jóságával, aztán kapta magát, fölmarkolta a kis emberkét, óriás karjára vette és nyájasan, szégyenkezve mentegetőzött az asszony előtt. Édes lelkem, engem ma beválasztottak az akadémiába, hadd vigyem egy kicsit a porontyot.
Mig elvégzem, lesz szives helyet foglalni mondta s bemártotta a tintába a tollat és elkezdte kitölteni a rubrikákat egy üres lapon, a minek a tetejébe édes apám neve volt fölirva. A mikor rendbe jött a dologgal, a füle mellé szurta fel a pennát s a könyvet egy kicsit továbbtaszítva, hogy nyugodalmasan száradjon rajta a friss irás, beszélni kezdett.
Olyan igazi tél volt; a lovak fülére, sörényére zuzmara gyöngyök rakodtak le; a levegő tisztának látszott, mégis tele volt párázattál, amely parányi jegechulliatással ülepedett le a szánkára s a benne levőkre. Még a nagy csend is a teljes, tökéletes telet bizonyította. Sehol senki; még egy cippanó madár sem. És mégis tavasz volt; édes, verőfényes tavasz; a hótenger szikrázásából is kiáradó tavasz.
A Nap Szava
Mások Keresik