United States or South Africa ? Vote for the TOP Country of the Week !


Le, le szaladt a szinpadra, föltaszigált maga előtt a meredek, csavaros lépcsőkön egy-egy rendezőt, vagy szinészt, a kit épen galléron foghatott és jeleneteket olvasott föl neki egy rongyos, fakóbetüs könyvből. Mikor már más is hallgatta, rendesen kitünt, hogy sületlenségen akadt meg a szeme.

Köszönöm. Majd tudatom ezt Eszthey gróffal, talán érdekelni fogja őt. Eszthey gróffal? Természetesen! Ajánlom magamat kegyeibe, gróf úr, mondá nevetve Kardos s meghajtván magát, távozott, míg Enyingi belépett a kapun és fölhaladt a lépcsőkön, hogy Oroszlayval beszéljen és esetleg, úgy, a hogy tudja, megnyugtassa.

E szavak után kikisértetve az ügyvédtől, elhagyta a lakást, s majdnem nevetve haladt le a lépcsőkön, mert sok olyat tudott meg, miről félóra előtt sejtelme sem volt, s miről Hermance grófnő sem tudott. A többi magától fog jönni, gondolá. Ily bonyolódott dolgoknál a véletlenre is kell számítani, s remélem, a bérkocsistól is sikerülni fog megtudnom valamit.

János, az inas, egy ideig nagy phlegmával nézte, mint jár gazdája föl és le a lépcsőkön, ki és be a szobákból; végre, mikor már az istállóból is visszatért, kiáltott a tornácz ablakából: Ha az ifjú urat keresi, azt izenteti, hogy nincs itthon. Hol van hát? kiáltott vissza Atlasz úr. Nem mondtam neki, hogy megjön a bátyja, a Manó? Talán vadászni ment? Nem ment vadászni, felelt János.

Hiába gondolkozott, el se tudta képzelni, hogy honnan vehetne pénzt. Közel volt a megfulladáshoz, annyira ránehezedett mellére a fülledt levegő s a nagy gond. A töprengésben megfájult a feje, majdnem öntudatlanul botorkált ki az ajtón s le a lépcsőkön, ki az utczára.

A tudomány igaz heve szólott belőled! Most pedig kisérj fel, mert még erőtlen vagyok, azután tedd meg az előkészületeket. José készséggel nyujtá karját, de a tudós csak vállaira támaszkodva lépdelt fel a lépcsőkön...

A szegény leányt lehangolta ez a magaviselet, szomorúan ült a helyén s egész más kifejezést vett föl az arcza, mint a mi a képre volt rajzolva. A festő nem bánt semmit, csak legyen már vége az egésznek, sietett, félt magától. Ketty sokszor fejfájásról panaszkodott s előbb elment. Lassan haladt le a lépcsőkön s igazán ugy nézett ki, mintha beteg lett volna.

Azon egyetlen egy, mely mint mondtuk kivételt tett, ablakába ütött a szobának, melyben kevéssel az előtt Szirmayné és leánya Ilka fölébredtek, az ablakból az ajtóba csapott a teke, de ezt áttörvén, vége lett dicső pályájának, mert fáradtan esett a tornácz kövezetére és onnan kegyetlen robajjal futott le a magas lépcsőkön, kártékonyságot még egy véka nagyságú felsőbányai fazékon gyakorolva, melyet kásával tele két szolgáló czipelt a konyhára, alkalmasint reggelit főzni az őrseregnek.

Mások Keresik