United States or Kyrgyzstan ? Vote for the TOP Country of the Week !


A szegény leányt lehangolta ez a magaviselet, szomorúan ült a helyén s egész más kifejezést vett föl az arcza, mint a mi a képre volt rajzolva. A festő nem bánt semmit, csak legyen már vége az egésznek, sietett, félt magától. Ketty sokszor fejfájásról panaszkodott s előbb elment. Lassan haladt le a lépcsőkön s igazán ugy nézett ki, mintha beteg lett volna.

Szeretem az osztrigát, a szivart, a zenét; s megbecsülöm a kényelmet. De ha mindez nincs, engem nem nagyon bánt; eszembe se jut. Ha egy májusi délután végigfekszem a fűben s elnézem az égen a bárányfelhőket, nem azon jár az eszem, hogy nem az én lovam nyeri meg a Derbyt; ha a béreseimmel beszélgetek, nem vágyódom előkelő dámák után, akik Whistlerről mondanák el nézeteiket.

Most már bizonyosan tudom, hogy bolond vagyok. Egy barátom azt mondta, hogy beszél az őrnagygyal. Ennek van már vagy két hete, és még sem változott semmi. Ugy látszik, hogy már ő se tud segíteni rajtam. Ostobaság olyan nagyon törődni vele, hiszen az embernek egyszer úgyis meg kell halni, hanem azért mégis bánt, hogy annyira haragszanak reám. A leányról már ne beszéljünk.

Hagyja, annak vége... Ennyit legalább vártam a familiájától. Anélkül nem alkuszom, Azt szeretném, hogy én járjak erre, arra, ahová én akarok, nyugodtan, hogy ne bántson senki, szeressenek. Gondoltam, hogy talán így megérem. No hát ez bolondság, ez semmi, ennek már vége. Majd beszélünk még róla, ha egészen elmulik. Most még bánt, fáj, ha hozzá érnek. Ha enyém lehetett volna a leány, meg a major!

Polgárháború keletkezett, amelynek csak Konstantinusz császár tudta végét vetni Diadalához a keresztények segítették, kik szívesen szolgáltak seregében, mert jól bánt velük és türelmes volt vallásuk iránt. Róma meghódolt a győztes Konstantinusznak, aki 313-ban a keresztényeknek biztosította a birodalom területén vallásuk szabad gyakorlatát és elrendelte, hogy vasárnap a törvénykezés szüneteljen.

De nem tudtuk azt, hogy Rákóczi kormányzata ez időtájt már úgy bánt a néppel, mint I. Lipót katonái annak idején, sőt néha talán rosszabbul is.