Vietnam or Thailand ? Vote for the TOP Country of the Week !
Frissítve: 2025. június 10.
A század különben jól megúszta az eddigi Vormarschot. Megbetegedett kilenc, megsebesült harmincegy, eltűnt három összesen negyvenhárom ember. Helyökbe azonban ötvenhat új fiú jött a Marschtranszporttal, a nyereség tehát tizenhárom ember és egy cigány. Az óriás nevetett. Ez a cigány külön számítódik, tanácsos úr, azért csak tizenhárom és nem tizennégy a Zuvachs.
Ez csak az elején van így, mert a bakancs különben is új. Ha azonban mégis szorítani találna hozzam vissza és szívesen kifejti s megint újra visszavarrja a foltot. Este hét órakor teljes Mars-Adjustirungban, felkészülve álltunk a kaszárnya udvarán. Az ezredes a front elé lovagolt és beszédet intézett a legénységhez.
Utoljára is a szavazások eredménye semmisnek nyilvánittatott, s más napra uj választás rendeltetett el. Hogy tudott megnőni. Egy jeles tudósunk, általánosan nagyrabecsült ember, egyszer utazáson volt. Fuvarosa azon eredeti typusok közül került, melyekkel még most is találkozhatni Nagy-Magyarországon.
Obrád bíró bölcsessége így elintézte a dolgokat. Gyorsan és ügyesen, a közdolgoknál szükséges és köteles ellenőrzéssel ment a munka. Mindössze a számadásokban tűnik föl kissé ez a kiadási tétel: Egy nagy új vályú a pusztai falkához 107 frt 40 kr. Százhét forint? kérdezi a szolgabíró, mikor egyszer betekint. Nem sok ez, bíró úr? Hát mondja a politikus Obrád vannak olcsóbbak is, főbíró úr.
Ezt a belső zsebet én csináltam, mert bévülről t. i. nincs zsebe a rendes katonai blúznak. Adjusztálni egyébként semmit sem kellett, úgy állt rajtam az új csukaszürke, mint a parancsolat. Hát hiszen jól megnőtt, nagy darab, olajbarna képű ember vagyok, rám nem kunszt ruhát szabni.
Ekkor csöndes léptek neszét hallotta háta mögött, s gyorsan visszafordulva, lefátyolozott hölgyet látott maga mellett, ki megpillantván őt, halk, meglepődő felkiáltást hallatott, s ő Esztheyné grófnét ismerte föl benne. Ön a városban van? kérdé bámulva. Hisz férjem és fiam vadászni mentek uj birtokára, vagy csak nekem mondták, hogy oda mennek?
Természetes, hogy több afféle szentheverdel napokat ünneplő ispán-, kasznár-fajta részesült vagy komoly megintésben, vagy pláne egyenesen áldozatául esett az érsek reformmunkálatainak, kisöpörtetvén, mint haszonvehetetlen. A konczlesők azt hitték, no majd lesz itt szüret, majd lesz itt avancement. hogy az uj érsek minden gazdatisztet elcsap.
Az akadémiai restóráczió. No még soha ugy nem örültem, hogy restauráczióból ép bőrrel haza szabadulhattam, mint most legközelebb, mikor az akadémiának restauráltunk uj tagokat. Mert hát tetszik tudni: itt is van fehér tollas és fekete tollas párt.
Tudta, hogy e látogatások mindig nehéz pénzbeli áldozatokkal járnak, a mennyiben e nagyvilági fia rendesen olyankor jött haza, mikor adósságai már nagyon meggyűltek. Eddig könnyen fizethette Atlasz úr e látogatási díjakat; de most reá magára is nehéz terhek súlyosodtak, pénztára üres volt, s minden rendkívüli kiadás új kölcsönt tett volna szükségessé.
Akkor különös nevek cikáztak a levegőben, de aztán minden forrongás megnyugodott, kiérdemesült és elaludt s ma a kitünő Hevesi Shakespeare mellett néha groteszk háborús klasszikusokkal találkozik össze. Uj vígjátéka, a Görögtűz, a színpad világát rajzolja, azt az életet, melyben minden tűz, láng, de csinált tűz, rakéta.
A Nap Szava
Mások Keresik