Vietnam or Thailand ? Vote for the TOP Country of the Week !
Frissítve: 2025. június 3.
Képzelheti, minő lesz az az előadás, amelyre mindössze egy hétig készülnek! A remete csöngettyüjé-ről van szó. Azt hiszem, jobb volna, ha már előbb bemutatkozhatnék, például Rip-hen; azt tudják itt is.
Ime, olvassa el ön is tudósítását. Jakab átvette a levelet, s bár határozott fölvilágosítást adhatott volna a leányka hollétéről, hallgatott és olvasni kezdte a levelet, mialatt a grófné kérdőleg függeszté rá szemét. Mélyen tisztelt grófné!
Megadta magát a sorsnak, mint megadja oly sok asszony, sohasem keresett, pedig találhatott volna kárpótlást, de nemesebb érzésű, s vallásosabb volt, mint hogy a könnyelműség ösvényére tért volna.
Behunyta a szemét s mire fölnézett, a fehérruhás nő már nem volt a ladikban. Kétségbeesve tekintett hátra, de maga mögött csak a fekete kőkereszteket látta s mintha egy elhaló hang a nevén szólította volna ... A zokogás kitört kebléből s fölébredt. Igazán sokat ittam, szólt, megtörölve a szemét. Mintha valami ónsulytól szabadult volna. De érezte, hogy a szíve még most is sebesen ver.
Azután másról kezdtek beszélni s végre a három úr együtt távozott, a nélkül, hogy Hermancenak alkalma lett volna Jakabot fölkérni a másnapi látogatásra, de elhatározta, hogy ír neki s megkéri őt a hozzá való jövetelre. Vidáman sütött a nap, midőn Hermance kilépve a palota kapuján, az első kocsiállomáson bérkocsiba ült s a Vadász-utczába hajtatott.
Annyi már bizonyosnak látszott, hogy több mint húsz órája fekszem itt egyugyanazon helyen magamra hagyva, anélkül hogy valaki rámakadt volna. Tehát az is bizonyos, hogy segítségre ezek után már sehonnan sem számíthatok. Akár mi maradtunk urai a csatatérnek, akár az ellenség, az ütközet színhelyén megjelenő »takarítók« eddig már bizonyosan elvégezték a streifolást és tovább vonultak, új munkára.
A számadóné csendes, szűkszavú asszony volt, aki, ha gondolt is valamit, nem igen merte azt elárulni. Ha meg a kis leánya kérte, hogy ne szóljon az apjának, akkor éppenséggel megnémult; bomlott a gyermekéért s minden kivánságát teljesítette volna. Mindössze ennyit szokott mondani: „Bözse. vigyázz!" és ebben benne volt minden elképzelhető intés és jótahács. Bözse vigyázott is.
Az is belenézett a lepedő tölcsérébe s halványan meredt reá a mozdulatlan gyerekre. A fiúcska halántéka igazán feketedni kezdett, előbb csak egy karikában, aztán mindig sötétebb lett a folt. De élt. Mintha vigasztalni akarta volna a két asszonyt, egyet-egyet rugott rajtuk, vagy a kezével bökött beléjük, de gyengén, alig-alig hogy észrevették. Hallgattak aztán az egész uton.
A betűk összefolytak szeme előtt; csak nehezen akadozva tudta elolvasni a néhány sort, a legaljasabb csalás sorait. Lándsa Jenő neve volt a levél alá írva s a forró, a boldog, a kielégített szerelem hangján írt hozzá, mintha már többször találkoztak volna a faluban s mintha atyja is szövetségese volna szerelmöknek; új találkozásra hívja ma estére s férjéről gúnynyal és szánakozással beszél.
Iszen, ha ott volna! Akkor nem volna bolond az ebadta sneffje, hogy ott hagyja, kötekedett a vadász. Azok is úgy szeretik egymást? hol a párja, mondja? Hja, talán még nincsen is.
A Nap Szava
Mások Keresik