United States or Belarus ? Vote for the TOP Country of the Week !
Enyingi Loránd nagyon ügyes és mulatságos társalgó volt, s Veronika előtt kétszeresen kitüntette magát, ki azért örült rendesen látásának, mert tudva, hogy Oroszlaynak jó barátja, mindig hireket remélt tőle arról hallani.
Várták este, reggel, másnap délig, s midőn az még mindig nem adott életjelt magáról, Eszthey írt Oroszlaynak, mert egyedüli reményük még az volt, hogy talán ő tud annak hollétéről. De visszajött a válasz, hogy a gróf nincs a fővárosban, s csak pár nap mulva várják vissza...
Azaz maga Holcsi úr nem, csak a kisasszonyok, egy öreg nő és szobaleány kiséretében. Oroszlaynak ujra megdobbant a szive e hírre. Ez volt, mit tudni akart, e miatt állt szóba a főnökkel, s szerencsésen el is érte czélját. E szavak után köszönt és ment; szolgájával együtt kocsira ült, s emelkedett hangulatban, hevesen lüktető aggyal, örömrepeső szívvel közeledett Zaláncz felé.
Hisz oly tapasztalatlan volt, nem ismerte a rosszat, a bűnt, a csalfaságot, és Oroszlaynak oly bizalmat gerjesztő volt külseje, egyénisége, minden szava, mintha maga lett volna az élő igazság... Majdnem egy órát töltöttek e boldog együttlétben, azután Dóziának menni kellett, nehogy Klára gyanakodjék.
Ez utolsó szavak azonban úgy voltak kiejtve, hogy Hermance grófnőnek könnyek szöktek szemébe és titkon átkozta együgyűségét, hogy Dózia fényképét megmutatta Oroszlaynak s megkérte őt, hogy kutassa annak hollétét... De hát ki gondolhatott volna arra, hogy az az ember, ki mindig oly kevés figyelmet fordított a nőkre, az első látásra beleszeret egy olyan leányba, kinek még nevét sem tudja.
Vigyázz, nehogy írhasson Oroszlaynak! súgta Klárának Holcsi, mielőtt elutaztak s az helyeslőleg intett fejével és az ügyvéd kirobogni látván a fogatot, elégedetten dörzsölé kezét s szemei szemüvege alatt villogtak az örömtől, mialatt suttogta: Most már kereshetik őt, a merre akarják. Addig, míg én szükségét és hasznát nem látom, hogy Eszthey megtalálja Dóziát, nem fognak nyomára akadni és akkor?
Imádkozni fogok mindazok boldogságáért, kiket szeretek, s kik oly jók voltak hozzám, hogy meghálálni nem tudom, s csak arra kérem, felejtsék el a boldogtalan Dóziát. Veronika könyes szemekkel nyujtá Oroszlaynak a levelet, ki mohón futotta azt keresztül, s azután némán, leverten tekintett maga elé.
Veronika ismervén anyja szokásait, tudta, hogy az két órakor naponkint kikocsikázik dolgait végezni, s olykor ő is vele ment, de legtöbbnyire otthon maradt, mi most sem lehetett annak feltünő, s a mondott órát határozta Oroszlaynak; Ernesztinének pedig meghagyta, hogy tudassa a portással, miként fogadni fogja Oroszlay grófot egyedül, mi fölött a komorna kissé csodálkozott, tudván, hogy az «szabály ellen van», de hamisan mosolygott, mert régen kitalálta úrnője titkát, hogy az leánya férjének a grófot szánta.
A Nap Szava
Mások Keresik