Vietnam or Thailand ? Vote for the TOP Country of the Week !
Frissítve: 2025. július 22.
Egy hétnél tovább húzódott, halasztódott a dolog, míg Bornemissza Lénárd végre rászánta magát az indulásra. A hosszú út unalmait elűzendő, annyira telerakatta az ócska hintó belsejét mindenféle kutyabőrös foliánsokkal, hogy magának alig jutott hely benne. Igy felkészülve, Joséhoz ment búcsúzni: Indulok, kedveltem! De még egyet mondok. Én Klárát előkészítem mindenre... Bízd egészen rám a dolgot.
Együtt utaznak, együtt élvezik az életet, mert ő elég gazdag, hogy mindent megengedhessen magának, mi élvezetet és örömet szerezhet mindkettőjüknek. Dózia sokkal tapasztalatlanabb volt, és sokkal inkább gyermek, hogy tovább gondolt volna annál, mit Klárától hallott.
Attól az időtől még messze voltak, amikor a mesterember elkészít valamit azért, hogy eladja. Aki amit készített, azt saját magának készítette. A gazdag emberek pedig rabszolgákat vásároltak és azokkal dolgoztattak.
Megosztoztak a gyereken békességgel s egyik sem irigykedett nagyon, ha a másiknak véletlenül több jutott belőle. Csak azon lázadtak föl, ha részt kért belőle magának a régi gyerek is. Pedig ez is megesett. Egy reggel a bölcső mellett találták a fiut. Szintelen szemeivel rábámult a gyermek mosolygós arczára, éppen a mikor ébredt.
Az egyik bizony a számadó leányáé volt, a másik nem is lehetett másé, csak az írnoké. Ilyenkor, estennet, szokott az úrfi ellátogatni ide a felső udvarból, lóháton. Valami jómódú fiú volt, aki csak tanulni jött a gazdaságba s maga tartott lovat magának. Azt, ha nyúzta is, nem kifogásolhatta az ispán úr.
De a könnyeket nem csupán Manó csípős szivarfüstje facsarta szeméből; lángoló arcza, reszkető ajkai azt mutatták, hogy a grófné keblében hatalmas vihar tombol. Na? mondá Atlasz úr, a mint megpillantá gyermekeit. Na! felelt Manó és új szivarkát csavart magának. Ott hagytuk a vendégeket, mondá Eveline grófné, újra könnyekre fakadva haragjában. Reánk ott többé nincs szükség, mi semmit sem számítunk.
Hazaérkezve, az ügyvéd intett Klárának, hogy kövesse őt szobájába, ki kedvetlenül teljesíté kivánságát, mialatt Dózia a kertben maradt, s tünődött azon, a mit látott és tapasztalt Holcsi részéről, mit végre úgy próbált megmagyarázni magának, hogy az fél az ő hollétének fölfedeztetésétől.
S annyit legalább megengedett magának, hogy a betegtől elfordulva, diadalmasan nézzen végig a többin. Talán gazdagabb lesz, mint akármelyik. Valamelyik emeletes házra gondolt. Volt ilyen a haldoklónak több is. Egyet neki hagyott. Vége a nyomoruságnak, a pletykahordásnak, kegyelembarátságnak.
Erre mindenki alkotott magának valami képet a kis asszonykáról s az nagyon komikus lehetett, mert mindnyájan nevettek. Jóakaratu csengő kaczagás töltötte be a szobát s az asszonyka talán sohase érezte annyira a nagy szeretetet, a mely körülvette, mint most. Ezt lehetett leolvasni az arczáról s gyöngéd, jóságos pillantásából, a melybe mindnyájunkat beleölelt.
Tudván, hogy a kis Dóziának jó dolga lesz a grófné pártfogása alatt, jó nevelésben részesül, s talán gazdagon megy férjhez, az ő ördögi terve az volt, hogy hasznot biztosítson magának a jövőre s kezeiben tartsa a leányt, kit, születése titkát tudva, mindenre rábirni remélt és legfényesebb jövedelmi forrásnak tekintett, ha az felnövekszik. Hisz azt mondják, Holcsi gazdag ember?
A Nap Szava
Mások Keresik