Vietnam or Thailand ? Vote for the TOP Country of the Week !
Frissítve: 2025. június 20.
A méltatlankodó háziúr legalább azzal akart könnyítni lelkén, hogy egymásután több pohár pezsgőt hajtott föl, s feleségéhez fordulva, megmondta a firmát, honnan a pezsgőt szerezte, és az árat, melyet érte fizetett; de senki sem hallgatott rá. Sándor azonban a harmadik palaczknál bátrabb és beszédesebb lett s megkérdezte Klárát, nem volna-e kedve ebéd után kirándulást tenni a pusztára?
Azután nagyjában elbeszéltem az őrmesternek az egész Regina-históriát. Figyelmesen hallgatott, majd leintett a kezével és így szólt: Biz ez a szegény kis Regina nem »hölgy« és Árpi ostoba szamár, ha pletykázik róla. Egyébként... tegye el, főerdőtanácsos úr, ezt a históriát is többi háborús emlékei közé. Lesz még több is, ha nem sikerül hamarosan faképnél hagynunk ezt a savanyú szagú országot.
Az asszonynak eszébe jutottak a kemény kézcsókok, de hallgatott. Okosabbnak tartotta. Ezt a Kardost végre is úgy kellett venni, amilyen volt. Napközben az urak kocsikáztak, néha lovagoltak, néha egy kicsit vadásztak is, de csak úgy kényelmesen. A főhadnagy kitünő lovas volt és az asszonyka nagyon gyönyörködött benne, amikor úgy látta szép, tüzes paripáján.
A párbeszéd ritkán tartott hosszabb ideig, mert Cipriani nem ért rá minden éjjel művelődni s Vidovics akkor szerette a barátját, ha hallgatott. De azért Cipriani egész délelőtt nem mozdult el Vidovics mellől; szerette, ha együtt látják őket az ablakukban.
Beszéltünk Magyarországról, a nagy pusztákról, a lassú folyókról, miket Szimó szótalan csodálkozással hallgatott: az ő országukban nem ismerik a síkságot, napáldozatot csak hegytetőről látni.
Holcsi sógorom letepert a földre s egyet még rugott is rajtam. Lehetetlen, hogy vetemedett ilyen brutalitásra? Azt majd mindjárt meg fogja tudni, ha elmondom történetünket. Pedig elmondom, ha addig élek is. Akasztófára juttatom őt, az álnok gazembert, ki mindig a mások megrontásán dolgozik. Kardos hallgatott. Szíve röpködött az örömtől és diadaltól. Hát nem volt hasztalan fáradozása.
Ismerősei bolondnak tartották, aki elérhetetlen dolgokon töri a fejét és azt ajánlották neki, hogy hagyjon fel rögeszméjével és vállaljon jövedelmezőbb munkát. De ő, habár a választóvízzel kevert gumiról is kisült, hogy nem tökéletes, nem hallgatott rájuk, haladt tovább a maga útján. Végül is a véletlen célhoz juttatta.
Csak az én kezem közé kerüljön egyszer! csak egyetlen egyszer!... Pedig már megszoktalak, csapott át hirtelen más témára; szivesebben jönnék ide, mint hogy azokkal a bitangokkal vesződjem. A vadőreim is mind azzal bajlódnak. A leány hallgatott. Az erdész hirtelen megkérdezte: vagy eljöjjek? mondd!
Azt feleltem neki, hogy semmi közöm a fiatal urak fiatalságához és semmi közöm a berényi don't-hoz. Nekik se legyen közük hozzám; megkövetelem, hogy hagyjanak békében. Azzal, hogy a szinházban megfizetik helyeiket, nem váltanak jogot arra, hogy engem, otthon, molesztáljanak. És így tovább. Mira szokása szerint nagyokat hallgatott. Hol egyikünkre, hol másikunkra figyelt s folyton mosolygott.
Hallgatott a csaszlaui s maig is azt hiszi, hogy valamelyik nábob tréfálta meg őt. Gróf K..... Györgynek kölcsön kellett a forradalom után felvenni kétszázezer forintot. Megtudja ezt Bagi János, a ki egykor a gróf K...... családnak volt jobbágya, s felmegy a direktorhoz. Tekintetes uram! azt hallottam, pénzre van szüksége a méltóságos urnak, azt gondoltam, inkább én adok, mint más.
A Nap Szava
Mások Keresik