United States or Central African Republic ? Vote for the TOP Country of the Week !
Jöjj el ma este a kaszinóba, hol várni foglak, mondá kérő hangon Jakab gróf. Te nem tudod, mily messze van még nekem a holnap, ki lázas félelemben töltöm az órákat, míg bizonyost nem tudok. Ott leszek!
Nevem ismeretes a jótékonysági egyesületeknél, gazdagnak tartanak, fölteszik rólam, hogy segítek a szenvedőkön, hisz naponként kapok kérő leveleket, s nem látom oly rendkívülinek, hogy egy haldokló szegény asszony rám akarta bízni gyermeke jövőjét. Azt az asszonyt meggyilkolták. Hermance meglepetve, ijedten kapta föl fejét, s rémülettel függeszté szemét vendégére.
A megkergetett kérő nem is ment többé haza. Egyenesen a vasúthoz lovagolt s a legelső vonattal a fővárosba útazott. Testvérei otthon nem tudták, mi lett belőle; azt sem tudhatták meg, mi történt közte és atyjok közt. Atlasz úr, ha csak nevét említették előtte, kikelt magából s oly indulatba jött, hogy félni lehetett az első roham ismétlődésétől.
Mielőtt csengetett a kapun, hozzám fordult, és oly bájos, kérő hangon mondá, minőt én még soha sem hallottam, hogy ha valaki kérdezősködnék utána, ne mondjam, hogy hova ment, és még egy tizkoronást akart adni, de én nem fogadtam el, azonban megigértem, hogy hollétét nem árulom el. És ezt meg is tartottad. Helyes!
Beszéljen, kérem, beszéljen! kiáltott föl Dózia kérő hangon. Megengedi, kisasszony? kérdé a vendég Klárához fordulva. Sőt egyenesen eltiltom! Miért fölkavarni a multat, van a jelenben elég érdekes beszédtárgy. De nekem még soha sem volt alkalmam anyámról hallani, mondá hévvel Dózia s szép szemébe könyek gyültek.
Eszthey gróf kérdőleg, sőt kutatólag tekintett nejére, ki oly feltünő zavart és halavány volt, hogy mindnyájan csodálkoztak arczának elváltozásán. Tudtál te erről, Hermance? kérdé Bertalan gróf. Egyetlen szót sem, s nem is hiszem, de Ernesztinét kérdőre fogom vonni. Ne tegye mama, mondá kérő hangon Veronika.
De Esztheynét nem hatotta meg sem az esdeklő mozdulat, sem az olvadékony, kérő hang, mert oly keserüséget érzett szivében, miről Jakabnak fogalma sem lehetett, s még az előbbinél is hidegebben, sőt majdnem gúnynyal mondá: Azt hiszem, nem csodálkozhatik azon, hogy azok után, miket öntől hallottam, nem kivánok többé e tárgyhoz szólni, vagy abban valamit cselekedni.
Megigértem! viszonzá Esztheyné, kezét a leányka hullámos hajára téve, ki most kérő, szelid arczocskájával a régi Dózia volt s kire visszaemlékezett, hogy az az első látásra megnyerte rokonszenvét, holott akkor majdnem gyűlölettel közeledett hozzá. De Dózia e határozott kijelentés daczára még mindig habozott feleletével.
Azt tudom, hogy ki vezetett az intézetbe, de akkor csak hat éves voltam, s azelőtti emlékeim elmosódtak, viszonzá szorongva a leányka és szép szemének egy bájos, kérő pillantása kifejezé azt az óhajtását, hogy ne folytassák a megkezdett beszédtárgyat. És Oroszlay megérté őt.
De hangja szelid, kérő és rábeszélő volt, azonban Hermancenak minden vérét forrongásba hozta, s oly nagy keserűséget érzett, hogy alig birta könyeit leküzdeni. Az ifjú azonban ezt nem vette észre. Szeme még a rendesnél is álmodozóbb volt, s a levegőbe függeszté tekintetét, mintha ott valamely kedves képet látna, mi szavai alatt másfelé kötné le figyelmét-
A Nap Szava
Mások Keresik