United States or United States Minor Outlying Islands ? Vote for the TOP Country of the Week !


Pedig az élet célja: körtefát faragcsálni, agyagot kiformálni, bronzot megönteni, alabástromot lecsiszolni, kiizzadni, elfáradni, lefeküdni, pihenni, aludni. Soha életemben nem voltam ilyen vidám, egészséges és könnyű. Halkan kopogtattak. Belépett a szobába Lőrinc fráter, a konyhamester.

Mira tudniillik így felelt neki: Furcsa ember maga, Vidovics. Úgy tesz, mintha száz éve ismerne s mintha én is oly régóta ismerném magát. Mintha öröktől fogva így volna, ahogy ebben a pillanatban s mintha azt hinné, hogy mindig, a jövő évben, tíz esztendő mulva is így fogunk sétálgatni: kiséretünkben két vidám kutyával, vígan magunk is. Bizalmasságokat mond nekem s nem kérdi, hogy érdekelnek-e.

Rettegtek az ügyvéd vallomásától, s talán még inkább attól, hogy Somorjay megemlíti Eszthey gróf nevét is, sőt a grófot is beidézik tanunak. A rendesen vidám, könnyűvérű ember egészen ki volt véve sodrából. Alig mozdult ki hazulról, s betegnek állítá magát.

Ment ki jobbra, ki balra. Négy évig nem láttam. S ime két év után a fegyvergyakorlatra Stockholmból jött elő az örökké vidám gyerek, akkor népénekes volt egy Svédországban járó magyar társulatnál. Most megint találkoztunk. A komának ezúttal a fővárosban van villanyberendezési üzlete, amelynél fogva, amidőn legelőször feltűnik a láthatáron, vagy kétszáz torok kiáltja egyszerre: Fiam Deutsch!

Mint tudjuk, visszautasított annak részéről minden kérdést, s a kis lakatlan szoba láttára valóságos keserüséget érzett, visszagondolva Klára napfényes, vidám elbeszéléseire, hogyan fogják együtt tölteni az életet.

Ha erre gondolok, igazán nincs mit sopánkodnom a sorsomon: Van Roesen bárónő enyhe egyptomi nostalgiáival, apró Astarte és Mylitta-szobrocskáival, Nóra a maga vidám és duhaj temperamentumával: önfeláldozó bajadérok voltak ehhez a fogatlan furiához képest. Nekem, mindent összevéve, szerencsém volt a szerelemben s ezt kevés ember mondhatja el életének ötvenedik esztendejében.

De ki gondol arra, hogy őkszegények", amikor hallja a pipiske vidám tyürütyűtyűjét s látja a citromsárgán ragyogó ékes sármányokat, amelyek őszi nyárfalevél színével szálldosnak le a fáról, a sövényről, a többi szárnyas proletár közé. Hang kevés van; a kuvasz csöndes, nincs kit megugasson; hisz ilyenkor még a garabonciás diák sem vándorol.

Nem is tudta, hogy Volkán Ádám megházasodott és meghalt. Ezt meg is mondta vendégeinek. Megházasodott és meghalt, mondá Góg Ferencz, szomorú arczot öltve, míg unokahúga újra mosolygott és illegette magát, mintha valami vidám dologról beszélnének. Megházasodott és meghalt. A két esemény gyorsan követte egymást.

A fényes érctárgyak, miket e kivonuláshoz egy napig tisztogatott a legénység, egy negyedóra alatt piszkosak voltak, a vidám hangulat eloszlott, a babérkoszorút az első pihenőnél leszedte válláról az ezredes úr s odaadta a lovának. Ne... egyél te is dicsőséget. Azóta öt nap telt el.

A Nap Szava

részedre

Mások Keresik