Vietnam or Thailand ? Vote for the TOP Country of the Week !
Frissítve: 2025. november 29.
Nézd, itt jönnek a fiatalok; a fiad szeméből látom, hogy a lovak már nyergeken állnak az ajtó előtt. Az igazi sportsman szeme mindig keresztben áll, ha a lovak közül jő. Íme a leányom! Valódi amazon, mi? Hjah! a vér, a race! Rajta gyerekek, rajta! A lovak föl vannak nyergelve, kiáltott Sándor, kipirult arczczal, s egészen elveszítve előbbi szögletességét, mihelyt lóról volt szó.
Mikor a férfi eltünt a szeme elől, leeresztette a kötényét; virágai lehulltak a földre. Aztán két sűrűn összehajtott papirlapot vett ki a zsebéből. Az egyik egy express küldött levélnek a fogalmazványa volt; ezt a levelet egy héttel ezelőtt ő írta az apjának. A másik az a távirat, amelyet ma kapott Van der Kerkhoven úrtól.
Rá is hurráztak Matiász Sósra, kit hirtelen elöntött a belső melegség, hogy im e dicső hős atyák mily szeretettel fogadják és ölelik magukhoz. A bort kiparancsolta és koccintott az iszonyatosan öreg csontokkal. Bele is melegedett e sorba, a szeme tévetegen járt már, midőn a túlsó sorból, a pékek közül valaki szivarcsutkával arcon találta.
A nagyságos ur pedig már jött vissza. Reszketett alatta a ló, a zabláról tenyérnyi czafatokban szakadt le a tajték, a lovasnak pedig a boldogságba belebágyadt a szeme, ragyogott az arcza. Egyenesen belovagolt az istállóba s parancsolni kezdett. Elő a kocsit, az enyimet.
Még a szeme se rebbent. Szívem, kis galambom, most lehet ám, de hamar!... Még egyet..., még egyet..., no még!... Maga bolondos, nyögdécselte az aszszonyka borzongva. Maga telhetetlen... hallja e, jön a sneff, pszt! Hallgatództak. Csend volt. Már a fekete rigók is elhallgattak. Egyetlen egy sikkantott még egyet, jó messzire innen.
Eszter hosszasan, kérdően nézett a szeme közé és mintha ez lett volna a szemében: mit akarsz te tőlem? Arra meg az erdész nem tudott egykönnyen felelni. És másnap ott hagyott csapot papot, fácánost, vadőrt és vadorzót és amint alkonyodott, lelkendezve indult a gátőrházhoz. Még akkor is odament volna, ha fergeteges jégeső állta volna útját.
Végezetül volt egy vak tyúk is, amelynek télen lefagyott a szeme s ennek köszönhette az életét, mert a cselédek irtóztak attól, hogy egy vak állat nyakát elvágják.
A doktor párszor félbeszakította, nyugalomra intette, ugy látszott, hogy biztatta. Egyszer a vállára ütött s a szeme közé beszélt valamit, bizonyosan azt mondta: legyen erős azután szigoruan nézett reá s megvetőleg legyintett a kezével, talán azt kérte számon a szegény embertől, hogy miért olyan gyáva. Pohlék is fölugráltak, amikor megállani látták a kocsit, s kiszaladtak az utczára.
Madonna arcú leányka volt a kis titkolódzó, a haja olyan mint a sárga selyem, a szeme kékebb a vízparti nefelejcsnél, az arcocskája üdébb még az almavirágnál is és most éppen majdhogy ki nem csattant a benső izgulástól.
A kapitány azonban cigarettával és pohár likőrrel kinálta. Drága Mester, ami a feljelentést illeti, az egy pillanatig se okozzon önnek aggodalmat. Oh, a véletlen jó kezekbe sodorta önt ismételgette önelégülten és sokatmondó szemhunyorgatással, miközben pompásan csiszolt körmeit megcsillogtatta a művész szeme előtt.
A Nap Szava
Mások Keresik