Vietnam or Thailand ? Vote for the TOP Country of the Week !
Frissítve: 2025. június 21.
Csapások, szerencsétlenségek értek; szegény lettél, munkával kell ezentúl kenyeredet keresned: az én helyem itt van, oldalad mellett, s többé semmi sem űzhet el innen, én férjem, én édes, szeretett férjem! Sándor nem tudott szólni.
Midőn végre a bajuszos özvegyre került a sor, Sándor fölriadt merengéséből s haragosan fölkiáltott: Kellemetlen, gonosz lelkű asszony! Ki nem állhatom. Én inkább ügyetlennek találom szegényt, mondá Klára nevetve. Szétküldted már a meghívókat Sándor napjára? Még nem. Holnap fogom megírni. Szeretném, ha ennek az asszonynak nem küldenél. Minek megsérteni szegény fejét?
Mindjárt utána, abban a percben, amint az emberek melléje térdeltek, hogy segítsenek rajta, ha lehet nagy csomó vér buggyant ki száján, tagjai reszketni kezdtek, s a szegény őrmester egész hosszában elnyúlt a földön... Mire a reszketés megszűnt, szája kinyílt, szemei kitágultak és megüvegesedve, meredten bámultak üregeikben... Egy káplár mellére nyomta a fülét és hallgatódzott.
Szegény jólelkű óriása tönkrement századomnak, nem fogom többé hallani harsány csataordítását s a sűrűn emlegetett réz-, pléh-és pakfon-angyalok nem segítették... Hová vittétek a foglyokat? Nem tudom, uram, válaszolta az öregebbik orosz mi csak estig őriztük őket, mert amint leváltottak és sötét lett, belopóztunk Alexejjel a bokrok sűrűségébe és megszöktünk. Ami azóta történt, nem tudjuk.
Folytasd, folytasd. Kiutasítottak a házból. Klára azt mondta, menjek, a hova tudok, ők többé nem tartanak, s nincs szükségük rám. Szegény gyermek, és te ide jöttél. Jól tetted, folytatta Hermance levéve fejéről a kalapját, s csudálkozva pillantott férjére, ki távolabb tőlük, hidegen, némán, majdnem megrovó arczczal állt helyén, és vonásain kedvetlenség volt kifejezve.
Itt a lábost földönték, melyben a szegény borbély vacsorája melegült, s a forró lé Judith asszony lábaira önté dühét, kit az erősebb szolgáló is lenyomván, hátát hangos ütésekkel döngeté. A nevetséges csata zaját még inkább növelte mindkettejök szünetlen visítása.
Én szegény tanuló vagyok, ki utolsó vizsgámra készülök. Azért jöttem föl a vidékről, hogy elzárkózva mindenkitől, tanulmányaimnak éljek, mig a szigorlatot leteszem, de nem röstellem bevallani, hogy körülményeim nem valami fényesek. A szegénység nem szégyen, viszonzá biztató mosolylyal a leányka... A szoba ára húsz korona, de csinosan van bútorozva.
Körülbelül tudják, hogy napjaik ide s tova elmúlnak, azért ugrálnak ilyen nagy tömegekben, járván a haláltáncot. A szobában néhány öreg légy röpdös, de menésük és szállásuk is lassú, nem mérgesek, inkább oly betegformának látszanak és leperegnek a cserépbeli csodafa leveléről, ha véletlen rászállnak. De hullajtja a levelét már ez a Krisztusfa is, nagyon szomorú a szegény.
Az asszonyok kendőket lobogtattak, egész csomó rózsát, szegfüt dobáltak neki föl a szinpadra, a gyönge dobók virágai csak a zenekarig jutottak s behullottak a kótatartók közé; tapsolt, a padlót verte az egész szinház s nem akarták visszaengedni a szinfalak mögé a szegény vedlett embert.
Én hát! s most már valami dacz is vegyült a szavába, kezdte megvetni ezeket az embereket, a kik nem tudják megérteni. Hát a szegény apád vajjon mit szólana hozzá? Nem szól ő már semmit. Vette a kalapját és indult. Már a járásán is látszott, hogy egy nap alatt nagyon sokat vénült. Támolygott s alig találta meg a kilincset.
A Nap Szava
Mások Keresik