Vietnam or Thailand ? Vote for the TOP Country of the Week !
Frissítve: 2025. június 2.
De majd megkerül, ha csak addig valahol bele nem döglik az éhségbe. Csupa verem az egész vidék, mind belehullanak, aztán hozzák őket és én figyelem. Persze addig semmit se tehetek, a mig biztosat nem tudok. Utálatos volna csak ugy gyanura cselekedni. Majd megjön, akkor aztán még nem tudom mi lesz, hanem rettenetes valami lesz.
Persze, erőtelni nem akartam, mert első nap én is fáradt voltam; a vonat nagyon összerázott bennünket. Másnap azt találta ki, hogy a füst rettenetesen csípi a szemét, ami különben igaz lehetett, mert a fogadóban kellett vacsorálnunk s az alacsony teremben olyan sok volt a commis voyageur, hogy akár csak gőzben ültünk volna.
Pattogó szikraeső, a tűz süvöltése felelt szavaira, de a magasra szökkenő lángok közül egy fényes fehér, gyöngéd alak bontakozott ki és biztató mosollyal integetett neki... Én vagyok, José, én, a te Cynthiád, ki hívásodra íme megjelenik! szólalt meg... Már régen hívhattál volna, de persze, te nem tudtad, minő hatalom az emberi akarat... Még nem vagy egészen a miénk. Cynthia!
Hanem azt persze Amerikában nem tudják, hogy az a római IV-es annyit jelent, hogy „Belváros“. Képviselő ur tehát bérkocsist hivat s mondja neki, hogy vigye őt rögtön himző-utcza, numero négybe. Odatalál-e ön? Elhiszem azt, szól a bérkocsis, hamis mosolyra hunyoritva pofáját.
Persze, mit is válaszolhattam volna? A két gyorsan egymásután következő kérdésből könnyű volt kitalálni, hogy ő is tud a Regina-históriáról. Jellemző, hogy az ilyen dolog mily általános érdeklődés rangjára emelkedik... ha csak egy olyan rongyocska szoknyácskáról van is szó, mint amilyen a Regináé volt.
Az urak mulattak rajta, de csak magukban s hagyták várni. A főnök ur egy kis tréfát is megengedett magának. Fegyelmi, öreg, fegyelmi... mondta neki. Az öreg elsápadt s félszegen kapkodott, mintha megingott volna alatta a csizmatalapzat. Nekem? Persze. No ne ijedjen meg. Nem igaz. Csak ugy mondtam. Az öreg azért még nyögött egyet. A főnök megsajnálta és sietett elmondani a jó hirt.
Regina gyerekes testecskéjét, mintha acélrugók hajtották volna, oly gyorsan ment és oly fürgén furakodott keresztül az egymásra nőtt bokrok össze-vissza gubancolt buja sűrűségén, hogy csak a legnagyobb fáradsággal tudtam nyomában maradni. Most én botorkáltam, nem ő. És persze hogy lépten-nyomon odaütöttem sérült lábamat, ahová nem kellett volna.
Akkora művész a női hangulatváltozások titkának kifürkészésében persze nem voltam, hogy az okot is kitaláltam volna. Igaz, hogy meg sem próbáltam. Hegyezzen zabot az, akinek efféle tudós játékokban kedve telik. Néhány perc mulva megint megpróbálkoztam a kínálgatással. Hozzam az üveget, Regina? Meglásd, milyen jó dolog, ha az ember lába fázik, aztán egyszerre csak nem fázik.
Persze, becsületszavamra, barátom, nyugodtan elmehet... Ha én egyszer megigérem, mérget vehet reá... Elutaztam Meránba. Nem igen nyugodtan, mert az egész uton az asszony járt az eszemben, meg ott is. A mikor a fenyők alatt zörögtettem a csontjaimat, akkor is folyton haza gondoltam s éjjel néha arra ébredtem, hogy sikoltást hallok: Ferencz! segíts!
Igen, a Haller-lányok! felelt szomoruan a yorkshirei művész. Most már pláne párosával kapjuk a primadonnákat! Hová sülyedtünk! Shakspere korában ... Azt mondják, nagyon érdekes kis jószágok, rögtönözte Vidovics. Persze, az operette!... Az operette még hagyján, sóhajtott Kékessy úr, de most már az operát is a nyakunkra hozzák! Kinek kell itt az opera, ha szabad kérdenem?
A Nap Szava
Mások Keresik