Vietnam or Thailand ? Vote for the TOP Country of the Week !
Frissítve: 2025. június 28.
Kardos nehéz, dobogó, súlyos léptekkel ment a mondott helyre, hogy ideje legyen az öreg nőnek elfutni onnét, ha csakugyan ott volna. És nem csalódott, senkit sem talált ott, az özvegy eltünt onnét, míg ő feszült kiváncsisággal foglalta el helyét szemben házigazdájával.
Neveltetni akartam, gondoskodni róla és férjhez adni gazdag hozománynyal. Az ügyvéd pár pillanatig hallgatott, mintha mély gondolatokba volna merűlve, azután kérdé: És gróf úr ama névtelen levél vétele után az eltünt gyermekre gondolt? Természetesen, mi másra czélozhatott volna az? Az kérdés, valamint az is, nem akar-e az valami zsarolás lenni, mondá figyelmeztetőleg az ügyvéd.
Hazugság! hazugság! sikoltott Klára, erőszakkal kirántva kezét s lábával tiporva a földre dobott levelet. De egy pillanat mulva eltünt arczáról a méltatlankodás lángja, ismét elhalavanyult, és szilárd tekintettel, komolyan, szomorúan férjére emelte szemét. És te ezt elhitted? kérdé fájdalmasan. Eh! félre most a nagy szavakkal! kiáltott az eszeveszett ember.
De vajjon csakugyan ő írta-e azt a levelet? Ki más írta volna? kiáltott föl a legnagyobb csodálkozással Klára, s arczából eltünt minden vér az ijedtségtől. Dózia e kérdésre nem felelt, mert ismét Oroszlay szavai jutottak eszébe, ki a legnagyobb óvatosságra inté. Mikor megyünk vissza a fővárosba? kérdé, szép szemeit barátnőjére szegezve, ki igen rosszul érezte magát e pillantás alatt.
Ő már lüktető agygyal biztatta volna a csikóst, a gulyást; „egy kettő három!" hadd menjenek neki egymásnak a háromra, vérivó jókedvvel. De a két legény nem ezt cselekedte. Hamarosan eltünt arcukról a szilaj dac s csikós olyat kurjantott, mintha a ménest térítené: Hát te hogy kerülsz ide, öcskös? kiáltotta. A gulyás a levegőbe dobta a kalapját: Mi szél hord téged erre, te lókötő?
A sor eleje már eltűnt az istálló fekete szájában, a mikor egy magas, karcsú fekete paripa az utolsók közül kirántotta a kötőfék szárát a lovász kezéből s visszanyargalt a tornácz felé. Rohantában harsányan röhögött. A parasztok a tornácz falához lapultak előle s az öreg keresztet vetett magára. Vége, vége... agyontapos...
Nem állhata ellent vágyának a királyi vadat elejteni, de leshelyéből a bokor sűrűsége miatt rá lőni nem lehetvén, közelített a, min eléggé bámult, az egész vadászi zaj daczára is csendesen s kényelmesen mozgó szarv felé, melynek tulajdonosa kedvére látszatott legelni; már legjobb lövéstávolságban volt üldözőjétől, midőn a bokrok között hirtelen eltűnt.
A szegény fiut előbb megbénította az éles fájdalom s mikor jajgatni kezdtek körülötte az emberek, hogy gazság, aljasság, ha tanu kell, hát ők itt vannak valamennyien... neki pirult az egész arcza, hogy elveszett benne a vörös vonal s lebotorkált a lépcsőn s futni kezdett a kocsi után. Mire néhány lépést tett, már eltünt a fogat s a diák tehetetlen dühvel állott meg az utczán.
Dózia élénk tekintettel kisérte távozását, s midőn az eltünt az erkélyről, lassan elővette zsebéből a levelet s a következőket olvasta abban. Szeretett drága Dóziám!
Deres szakállú, idősebb kapitány lovagolt a svadrón élén. Olyan volt, mint egy félisten! Fekete arca szinte ontotta a lángot. Harsány ordítása egy félrevert vészharang riasztó kongásához hasonlított. S egy szempillantás mulva eltűnt szem elől dühösen huj-hujozó lovasaival együtt... belerohant »fiaival« az előtte kavarodó ütközetbe.
A Nap Szava
Mások Keresik