Vietnam or Thailand ? Vote for the TOP Country of the Week !
Frissítve: 2025. október 17.
Mikor aztán délben kiment az utczára, minden ismerőse azzal a hirrel jött rá szemközt, hogy a pármai fejedelmet saját palotája lépcsőjén egy ismeretlen ember mult ejjel agyonszurta. Ez időben az olasz politikai életben, mint tudjuk a tőr nagy szerepet játszott. Ez volt az a históriai tőr. Mikor Deák Ferencz hazudott.
Kissé törte ugyan a magyart, de nála, a számok birodalmában, ez szinte egyre ment. A numerus numerus s valaki fejben akár oláhul, akár magyarul számol, egyforma vonalakat húz a papirosra. Egyébként a két-háromszáz szóra, amik a köznapi életben szükségesek, már szert tett régebben s ezúttal csak az volt a hiba, hogy nem a helyes rendben rakta ezeket egymás mellé.
E szavak után hálálkodva hagyta el a szobát, hol Oroszlay még mindig bámult a hallottakon s azon, hogy mily különös játékot űznek az életben a véletlenek és elhatározta, hogy a mit kezébe adott a sors Dózia föltalálására nézve, azt nem hagyja kisiklani s nyomról-nyomra követi a bonyolódott cselszövényt.
Nóra egyezkedik a bankárokkal, akiknek elsőbbségi joguk van minden új alkotására, törlesztgeti a jelzálogkölcsönt és megveti alapját az anyagi újjáéledésnek. Ő pedig dolgozik, a mindenségit, éjjel-nappal dolgozik, mint az igavonó barom, mert labor omnia vincit és úgy sincs más öröm ebben a cifra rongyos földi életben. És ha a villát el kellene adni? Ha automobilt és fogatot többé nem tarthatna?
Látjuk tehát, hogy a gazdasági életben a kisiparos hátrányban van a nagyiparossal, a kiskereskedő a nagykereskedővel, a kisgazda a nagybirtokossal, egyszóval a kis tőke a nagy tőkével szemben. Ámde ha sok gyengébb ember összeáll, egyesült erővel el tudja végezni ugyanazt a munkát, amit az erős ember egymaga végez.
Olyan szépen elvinné ő maga az ölében, megásná a sirt, addig lefektetné a pázsitra, beszélne hozzá: mindjárt készen leszünk, csak egy kicsit várj még, rögtön, rögtön, aztán odaadná a földnek, legyen az övé. Az eszébe se jutott, hogy talán életben marad a fia. Hogyan lehessen azt elképzelni, hiszen a többi is mind meghalt.
Az úr: Igen, igen, tudom; mindez nagyon szép, de vannak az életben konvenciók... Az asszony: Amelyek közül az első az, hogy a feleség soha elhanyagolva ne legyen, egy másodpercre, egy pillanatra sem.
Nóra, Nóra, én édes, gyönyörű kis társam az életben, megint két siheder, ugrifüles, csacska szobrásznövendék leszünk, összeházasodva, férj és feleség s aztán hadd jöjjenek ... teringettét, mához egy évre lesz az András keresztelője. Igy lelkendezett a művész és leborult a sors ajándéka, Nóra szerelme és a magához való idillikus, földhöztapadt, piros-pozsgás élet feltámadása előtt.
A platina nagyobb tömbökben igen ritkán található. 1843-ban találtak egy kilenc és fél kilogramos és később egy 45 kilogramos darabot Oroszországban, mindkettőt a pétervári múzeumban őrzik. Hogyan terjednek a betegségek? Tudja mindenki, hogy némelyik betegség veleszületik már az emberrel, más betegségeket pedig úgy kap az életben.
Valami útfélének vagy akár csak ösvénynek is itt már semmi nyoma nem mutatkozott. Ki tudja, hány esztendő telt el azóta, hogy ezen a tájon utoljára járt élő ember. A porrávált tanya lakói nyilván ismerték itt a veszélyes és veszélytelen helyeket, ezek közül a szerencsétlenek közül azonban már csak ez a vörös Regina volt életben... Mehettünk valami egy óra hosszat.
A Nap Szava
Mások Keresik