United States or Andorra ? Vote for the TOP Country of the Week !
Ida néni leborúlt az ágya fölött lévő kis feszület elé és ott áldotta sokáig az Istent, a kegyelmest, az irgalmast, aki az ő szívének szörnyű, félelmét ilyképen legalább enyhítette. Él! él! ez az egy hang, ez az egy ujjongás harsant végig az ő számára a mindenségen. És mindjárt nekiült, írt, levelezőlapokat írt Vladivosztokba, de az urával címeztette meg.
Azon emberek közé tartozott, kik első tekintetre bizodalmat; de félelmet is gerjesztenek a látó szívében, nem ugyan vonásai szelidsége vagy barátisága; de azon csudálás miatt, melyet tekintete támaszta, s mely össze vala kötve roppant testi erő és nagy bátorság képzeletével, s ha alacsonyabb foglalatosságok azt, mi képében nagyobb lelki tehetséget mutatott, eltörlötték is, első tekintetre lehete látni, hogy testi ereje és bátorsága munkálatait lelke nem fogja hátramaradással gátolni.
A többi ember pedig első sorban az apja volt, ezt ismerte a legjobban s mig magában fölépítette a maga hitvallását, megborzadt, hogy neki ilyen apja van. Behivta a cselédet. Ha apám hazajött, mondja meg, hogy már lefeküdtem és hogy beteg vagyok. Másnap nem ment föl az atelierbe, félelmet érzett magában.
Ajka beszélt, gépiesen mondta el félelmét fiára nézve, reményét leánya házasságát illetőleg, de gondolatai másfelé kalandoztak, s midőn bemehetett szobáiba, sietve kereste föl Ernesztinet, ki összekulcsolt kezekkel látta őt belépni, s arczán leírhatatlan nyugtalanság és aggodalom volt kifejezve. Semmi nyom! kiáltott föl a komorna.
Ne hallgasson Klárára! kiáltott föl heves, sürgető hangon Dózia s közelebb húzta hozzá székét. Beszéljen a multról, emlékeztessen egyre-másra abból az időből, melyre sohasem gondoltam s érzem, hogy emlékezőtehetségem derengeni kezd... A vendég kérdő pillantást vetett Klárára, kinek arcza nemcsak nyugtalanságot, de határozott félelmet árult el.
Homloka kissé elsötétedett s szemében élénk csodálkozás villant föl, de nyugodtan mondá: Nagyon szép! Kinek az arczképe? Egy fiatal védenczemé, kit én évek óta neveltetek egy intézetben, gondoskodtam róla, mintha saját gyermekem lett volna és szerettem! Legfőbb vágyam volt őt boldoggá tenni és most halálos félelmet állok ki miatta, mert két nap előtt nyomtalanul eltünt.
Én Dóziáról többé nem kivánok tudni, s átengedem őt örökre önöknek. Ő velem nagyon háládatlanul bánt, s legfőbb óhajtásom, nem hallani többé róla. Ön tudja, mennyi félelmet álltam ki miatta, mennyi zavart okozott ő nekem. Megtartottam szavamat, mit anyjának igértem.
Dózia, mint álmainak édes alakja, már napok óta foglalkoztatá képzeletét, de most oly valamit érzett szivében, mi eddig ismeretlen volt előtte; fájdalmas boldogságot, szomorú előérzetet, sőt megfoghatatlan félelmet, mint ha szerelmét vész fenyegette volna... Honnét eredt, miből jött ez az ideges nyugtalanság?
Az egész terjedelmében nem ösmert veszély, bár csekélyebb legyen is, tetemesebb félelmet szerez, mint az egészen átlátott; az elfogult lélek tudniillik baját voltaképen megösmerni törekedvén, a valónál sokkal komorabb színekkel festi azt. Ezen bizontalanság nagy hasznára válhatott Pintye Gregornak, ha abból véletlen, mint a jövő szakaszban látni fogjuk, maga ki nem rántotta volna ellenségeit.
A Nap Szava
Mások Keresik