United States or Barbados ? Vote for the TOP Country of the Week !


Lehet, hogy semmin sem gondolkozott, sőt az is lehet, hogy nem is figyelt arra, amit hallott. Tartalomban legalább nem, hanem csak a külsőségekben és azok között is csak arra, amely testi formáira vonatkozott.

Srapnel roncsolja szét jobb karomat és soha többé nem nyúlhatok agyagmodelljeimhez és mintázó-szerszámaimhoz. Erre a gondolatra összerázkódott. Mert szerette ugyan a hazáját s gyülölte az ellenségét, de nem tartotta szükségesnek, hogy önmaga előtt eltagadja félelmét a testi fájdalmaktól, az elnyomorodástól, a tehetetlenségtől és a haláltól.

És tud ezekről a történtekről más is önön kívül, Somorjay úr? Hogyne! A két nővér, Obrenné és sógornőm. Egy szörnyű banda ez s ha ők nem is követtek el testi gyilkosságot, megölik, megrontják annak a lelkét, ki kezeikbe kerül.

Azon emberek közé tartozott, kik első tekintetre bizodalmat; de félelmet is gerjesztenek a látó szívében, nem ugyan vonásai szelidsége vagy barátisága; de azon csudálás miatt, melyet tekintete támaszta, s mely össze vala kötve roppant testi erő és nagy bátorság képzeletével, s ha alacsonyabb foglalatosságok azt, mi képében nagyobb lelki tehetséget mutatott, eltörlötték is, első tekintetre lehete látni, hogy testi ereje és bátorsága munkálatait lelke nem fogja hátramaradással gátolni.

Néhány percig szótlanul állt ott és az undorodás testi rosszullétében azt sem tudta, mitévő legyen. De aztán eszébe jutott felesége, van Roosen bárónő és kimondhatatlan fájdalom szúrta át a szívét. Mit gondol majd róla az az asszony? Eh, ez így nem mehet tovább gerjedt föl lelkében a méltatlankodás és elhatározta, hogy nem tölti itt az éjszakát. Kimegy a rendőrellenőrhöz és igazolja magát.

Magánvád folytán megtesszük ellene a följelentést éjjeli csendháborítás, személyes szabadság megsértése, utcai botrány okozása, gyermekrablás kísérlete, súlyos testi sértés és szemérem elleni vétség elkövetése miatt. A szobrász az utolsó szavak hallatára riadtan fölütötte a fejét. Érezte, hogy a sor elején felsorolt vétkekben ha úgy vesszük, valamennyire, legalább a látszat szerint hibás.

Nem tesz semmit, monda nyugodtan 0...., majd megvárom, mig hazaérkezik, s azzal leült szépen a kanapéra s kikérdezte biróné asszonyom minden testi baját, komendált róla hathatós háziszereket s nagy részvétet tanusitott általánosságban. Igy tartott ez egész déli harangszóig. Biró uram csak nem jött haza. No, már nem jön haza az apjuk ebédre, monda biróné asszonyom.