United States or Guyana ? Vote for the TOP Country of the Week !


Nekem? kérdé megütközve Hermance, s derült kifejezésű arcza elkomolyodott, sőt mint a cseléd észrevette, elhalványodott. A nagyságos asszony czímére írva nálam van. De most az szükségtelen, mind a mellett átadom. Tessék belépni. Hermance után becsapódott a nagy szárnyas tölgyfaajtó, s ő követte a leányt.

Ez volt reménye, s ezért kereste föl újra Obrennét, ki csodálkozva látta őt belépni, ki előtte való nap, ha talán nem is haraggal, de mindenesetre nehezteléssel távozott tőle. Azonban mindjárt az első pillanatban látta Hermance arczán, hogy az valami rendkivüli ügyben jött hozzá.

Az ügyvéd urat keresem, mondá Hermance a fekete szemüveges úr felé közeledve. Méltóztassék belépni. Midőn a mellékszobában voltak, az ügyvéd betette az irodába vezető ajtót, s helylyel kinálta meg vendégét, ki egy gyors pillantással körültekintett, azután leült s erőltetett nyugalommal mondá: Kegyed különösnek fogja találni jövetelem okát.

Befusson-e szomszédjához, ki talán a földön elterülve fekszik, sőt meg is halhat s neki segíteni kellene rajta. De nem mert belépni hozzá és várta, mi fog még következni.

A gyerekek elvitték az iskolába, Veress a hivatalba s az asszony a piaczra, boltba, soha ki nem fogytak belőle. Szük előszobán át kellett belépni a lakásukba. Mióta csak emlékezem, mindig ott állott egy nagy zöld függönyös szekrény, ebbe hordták ki az üvegeket, skatulyákat, amiből már kiitták, kiették az orvosságot.

A Nap Szava

fintorgatnod

Mások Keresik