Vietnam or Thailand ? Vote for the TOP Country of the Week !
Frissítve: 2025. november 23.
Valamennyien mást és mást óhajtanak s egyik csak a másik boldogsága árán érheti el azt, a mire vágyik, s egyedül Veronika az, ki valamennyiüknek fölötte áll, nem törődik saját érdekeivel, szivével és boldogságával, igyekszik boldoggá tenni azt, a kit szeret és azt, ki nála oly sokkal szerencsétlenebb helyzetben született, és semmije sincs neki az életből s az ifjúságból, szerelmén kívül!
Az én birtokaim mind az Alföldön feküsznek, s nyáron élvezhetetlenek. Tehát falun akarsz lakni? kérdé csodálkozva Enyingi, ki sohasem volt tisztában Jakabbal, s minden tettében valami különöst vagy titokszerüt látott. Azt még nem határoztam el, hogy mit fogok tenni, de változtatni akarok életmódomon, s meglehet egészen falura megyek. Álmodni a magányban!
Az ügyvéd szemüvege alatt elhalványodott s mind a mellett mosolyogva kérdé: Szabad tudnom, mik lesznek azok a lépések, miket a grófné ez ügyben tenni szándékozik? Majd hallani fog róla ügyvéd úr. Ön ittlétem óta egyetlen kérdésemre sem válaszolt, s engedje meg, hogy a hozzám intézettre én is adós maradjak a felelettel.
Megtudni tőlük, mit terveznek, s valamit tenni akart a fiatal leányért, ki helyett ő Dóziát részesítette mindabban, mit a beteg anyának igért.
Sirni látván leányát, az ő szemei is könyekkel teltek meg, s hosszú ideig nem beszéltek együtt, míg végre Veronika kérdezte. Tehát semmi öröm vagy megnyugtató hírt sem vihetek Dóziának? Tőlem nem s legjobb szeretném, Veronika, ha nem keverednél ez ügybe, mely csak rosszat foglalhat magában. De ha Jakabot boldogsághoz vezetné! És te, ki szereted őt, mással kivánod boldoggá tenni?
Lőrinc barátot becsülje meg Madame. Ő az én leghívebb testvérem. Úgy-e megengedi, hogy rendelkezzem a pénzével, hiszen most már megint férj és feleség vagyunk. Lőrincnek adjon négyezer koronát, enynyivel tartozom neki. Ki akar lépni a zárdából és feleségül veszi a korcsmárosnét. Boldoggá akarom tenni hűséges bajtársamat. Van Roosen bárónő szeméből a bizalom és hála vidámsága ragyogott.
Ama két fiatal hölgy hollétét kikutatta, de továbbra azt kell tudnom, mit szándékoznának azok tenni? Hazajönnek-e vagy tovább folytatják útjukat, mert én nem mehetek Genfbe, nem találkozhatom titokban Dóziával, miután Klára ismer s azonnal tudatná Holcsival ottlétemet. Mindez úgy van, viszonzá a detektiv. Tehát kivánja gróf úr, hogy folytassam megbizását?
Türkenfrasz és emberei, midőn a közeledő zajból az ellenség rohanását sejték, már fölkonczolva vélvén magyar bajtársaikat, hátat fordítának és eszeveszetten szaladtak a mezővároson végig, bár a vitéz kapitány retirádáját a taktika szabályai szerint akarta tenni, de alig lépett egynehányat s már egyedül látta magát s alkalmasint embereit megállítani utánnok szaladt.
Én pedig meg vagyok győződve, hogy ő a valót beszélte, s Klárát kell kikérdeznünk a szökevény holléte felől. Ha titokban akarták tenni, Klára nem fog vallani és végre is ő nem tartozik nekem vallomással, mondá mind nagyobb zavarral és nyugtalansággal az intézet főnöknője. Ellenkezőleg! Vagy azt akarja, hogy a rendőrséghez forduljak?
A Nap Szava
Mások Keresik