Vietnam or Thailand ? Vote for the TOP Country of the Week !

Frissítve: 2025. június 5.


Tizennégy év óta tudom azt, miről soha sem szóltam, de te kivánod, hogy beszéljünk róla, kezdé leverten s szép szemében könyek jelentek meg szavai alatt. Tizennégy éve, hogy rájöttem arra, miként nem engem, hanem mást szeretsz, s gondolhatod, minő hatást tett az rám a három évig tartó házasság után, ki szerelemből lettem nőd, abban a képzeletben, hogy te is szeretsz...

Homloka kissé elsötétedett s szemében élénk csodálkozás villant föl, de nyugodtan mondá: Nagyon szép! Kinek az arczképe? Egy fiatal védenczemé, kit én évek óta neveltetek egy intézetben, gondoskodtam róla, mintha saját gyermekem lett volna és szerettem! Legfőbb vágyam volt őt boldoggá tenni és most halálos félelmet állok ki miatta, mert két nap előtt nyomtalanul eltünt.

Ne emlegess száz perczentet, mondá Atlasz úr rosszalólag, az emberek még azt hinnék, uzsorával szereztem a pénzemet. Hiszen az egész világ tudja, hogy nem voltál uzsorás. De azért mégis szeretnék rám fogni, ha lehetne. Ha valaki közülünk meggazdagszik, nagyon óvatosnak kell lennie, mert az nagy bűn a szegény ember szemében.

Vonásai nagy szenvedéseket mutattak, s álmodozó szemében most keserv tükrözé magát az elveszett remény miatt, mert ő sem hallott Dóziáról, de mind a mellett folytonos remény és kétség között töltötte napjait. A szalonba léptekor Enyingit is ott találta, s a kandalló körül a hölgyeket, kik napok óta nem mehettek ki a házból a gyorsan beállt tél hóvihara miatt és örömmel látták Oroszlay jövetelét.

Szemében volt valami macskaszerű ravaszság s Enyinginek föltünt az a gyakori gyors tekintet váltása, mit az gyámjával cserélt s mi , maga sem tudta mi okból, rossz hatást tett és valami titkos czélt, előre megbeszélt egyetértést vélt alatta rejleni.

És harminczhat embert olvasott, kik fegyvert viselhettek, puskapor nem épen megvetendő mennyiségben, és két régi vas ágyú, annak erejét az ellenségre vetni állott rendelésére, elegendő kézi fegyverekkel együtt, az őrizetben csak vármegye és szigeti hajdúk, sóaknászok, és Szirmay cselédjei voltak, így emberek, kiknek hűségök kétséget nem szenvede, közülök már sok katonáskodván, hadi tapasztalások által foganatos használást igértek; de Szirmay mint okos hadvezér igyekezett minden módon seregét szaporítani, és így a mondott számba nem foglalt havasalföldiek is eszébe jutottak, s csak most tünt föl szemében, hogy alig jelent egy néhány meg közülök, ezek is csak szolgák, kik lovaiknál az istállóban voltak, hivatá tehát Bogdanut, ki Zakharovicscsal és többi embereivel meg is jelent, és Szirmaytól a dolog mivoltát megértvén, nagy készséggel ajánlá magát a vár keleti oldalának megőrzésére.

Féltem, hogy elidegenedik a gyermektől, ha megtudja, hogy anyja nem természetes halállal mult ki. Hát homályt vet az a gyermekre, hogy anyja gyilkos kéznek esett áldozatul? Nem, grófné, ebben a tekintetben nézeteink eltérők. Kegyetlenül keserű lehet az az árvának, ha tudja, hogy szülői valamelyikét elpusztították, de mások szemében ez nem ok, hogy róla ne gondoskodjunk, s kegyed szerint megvessük.

Széles vállán, domború mellén, izmos tagjain megfeszült a szürke uti öltöny; mozdulataiban volt ugyan némi nehézkesség és szögletesség, de látszott az igyekezet, hogy délczeg és előkelő akar lenni, s annyi bizonyos, hogy a két öreg szemében, kikhez most a szobába lépett, ő volt a férfiúi szépség, erő és egészség eszménye és mintaképe.

A Nap Szava

kalpagomat

Mások Keresik