Vietnam or Thailand ? Vote for the TOP Country of the Week !
Frissítve: 2025. június 5.
A leánynak reszketett a hangja, a mig csendesen, visszafojtott indulattal beszélt: Küldd ki Tónit az előszobából, mert kiabálni fogok. Nem baj. A leány kiszólott az ajtón: Hivja fel a papát! A bátyja nagyot nézett erre. Minek? Legyen itt. Ismerje meg a fiát. Mit akarsz? A gyönge gyermekleány hangosan zokogni kezdett és jajgatott, mintha ütnék. Kiabálni, kiabálni...
Nagyon megverte a szerencsétlent. A nagy ordításra összeszaladtak a szomszédok és igazat adtak neki, a mikor megtudták, hogy miről van szó. Nyuzza le a bőrét a czudarnak. Kivette a bölcsőből... A teherpénztárosné kedvet érzett magában arra, hogy ő is adjon neki néhány pofont s mintha a csecsemő lett volna a szobában az egyetlen élő ember, a ki tiltakozik a verés ellen. Sírni kezdett.
A mennydörgések hatalmas ereje azonban megtört a barlangszájon, a legnehezebb dörgés is csak nagyon tompán érkezett füleimhez, mintha valamely mély pincében és annak is legtávolabbi boltozott folyosójában tartózkodtam volna. Regina a sötétség dacára is észrevette, hogy hallgatódzom, ahelyett hogy mint ő birtokba vettem volna fekhelyemet és iparkodtam volna elaludni.
A mama már meghalt bánatában, hogy ilyen semmi a fia, a papa megőszült és meggörnyedt, mintha százéves lenne, én tönkre komolyodtam, elvetted tőlem a gyermekségemet... Te ember vagy? Milliomszorta emberebb vagyok... Az öreg báró jött be s tétovázva állott meg az ajtóban. A leány hozzá szaladt s a kabátját rángatva, huzta be a szoba közepébe.
Ha a férfi késett, a leány sokszor szaladt az ablakhoz, megnézni, hogy jön-e már, s olyan titokzatosan mosolyogtak néha össze, mintha mondani akarnának egymásnak valamit. A leány beállott jogásznak, hallgatta, nézte, a mint tanult Gergely. Néha órákig elültek egymással szemben, anélkül, hogy hangosan beszéltek volna, de a szemük sokszor összetalálkozott.
Mindenfelé mozgolódás támadt, mintha maguk a házak ébredtek volna föl. Hosszú, reszkető lónyerítés keresztezte a trombita hangját s a templom előtt a parancsőrtisztek lovai nyugtalanul dobogtak a kerekfejű gránitköveken. Izgatott kiáltozás s egyre közeledő lábdobogások zaja verte fel a hajnali csendet.
Atlasz úr úgy érzi, mintha fáznék, szorosan összegombolja kabátját, nagyot sóhajt s lassan visszaindul a kastély felé. Mehetsz már atta zsidaja, dörmögnek a munkások, mikor már úgyis végére jár a nap. Majd fölveti a pénze, s mégis ide jő a szegény ember után leskelődni, hogy lehúzhasson valamit a béréből.
Jakab gróf azonnal megismerte benne a fénykép eredetiét, mit Esztheynénél látott, de mennyivel szebb, igézőbb volt az élő, ki szinte nem tudta róla elfordítani tekintetét, s a csodálat oly őszinte kifejezésével nézett rá, mintha egy szép álomképet látna.
A ki még a teremben volt, nem igen figyelt rájuk. Kártyáztak egy asztal körül, amire a tömegen át csak fölágaskodva lehetett belátni, nagy pénzben; a fal mellett a széles bőrdiványokra némelyek a lábaikat is fölrakták és halkan beszélgettek; másfelé indulatos szóváltás hallszott; egy asztal fölé két emberfej borult, mintha rövidlátók lettek volna, bámulták a sakktáblát; mellettük fakó képü, kiéhezett formájú ember egy virzsiniavéget rágva, révedezve, nem igen nagy figyelemmel nézte a játékot; a terem közepén pedig billiárdgolyók kocogtak s a szörnyü füstből kiválva, meg ujra elveszve benne, emberek kerülgették az asztalt.
Itt állottak pillanatokig némán, vagy legfeljebb is csak suttogva, mintha rettegnének fenhangon beszélni, egyik a másiktól várta rémülése fölfejtését s talán, mint a népregélők mondani szeretik: «ma is úgy állnának», ha egyike azon szolgálóknak, kiknek kezökben a kása még főtelen semmivé tétetett, előrohanván, s talán mivel az elkövetett kegyetlenség végrehajtására mást képesnek nem tartott, tele torokkal nem kiáltotta volna: «a tatárok!
A Nap Szava
Mások Keresik