Vietnam or Thailand ? Vote for the TOP Country of the Week !

Frissítve: 2025. július 29.


Ezt én nem akarom, nem engedem; nekem ő a legnagyobb gyerekem és én vigyázok . Marietta asszony ezalatt kissé összeszedte magát, az arcára elbizakodottság tolakodott egy kis sértődöttséggel párosultan.

Az egyik rángatta a vállát a szűrben, a másik két kézre fogván a nagy ákáchusángot, amit bot gyanánt vitt, a végével a fagyos rögöket turkálta. Többször kellett még a hívást ismételni, teljes megnyugvást adván arról, hogy semmiféle fizetség nem lesz a dologból. Ez utóbbi kijelentés kissé meghatotta a két legényt, hanem azért csak az egyik hitte el.

Az ilyen fogság nem lehet a legszerencsétlenebb, pattogá Juczi, ki a beszéd vége felé a konyhából bejött, egyik kezéről a másikkal dörzsölve a rájok ragadott tésztát, érdemes férje egy kissé boszúsan pillanta reá, de Jutka ifjúasszony nem értett tréfát a házi uradalom dolgában, felségbántásnak tartva minden szót és jelt, mely uraságával nem tökéletes megelégedést fejezett ki, a csak nehány napi házasság ellenére is tapasztalhatá már ezt Kristóf, mert a mint most boszús pillanatát észrevevén feléje tekintett szeretett hitvese, hirtelen epedező színt ölte sárga orczáira, nehezen kerülte volna el azonban egészen a nem ugyan felség, de feleségbántási pert, ha a népleíró csizmadia hirtelen egy bölcs észrevétellel s előbbi beszédje folytatásával el nem némította volna az asszonyt.

Raguzában képzelem magamat, a szőlővenyigés olajfák között, Dionysios, Pan és Silenos: azaz Carissime, Lőrinc és én kissé körülnézhetnénk a mezei füvek illatát lehelő tarka szoknyák között. Lőrinc fráter komoly fejbólintással helyeselte a festő ötletét. A szobrász azonban eképp nyilatkozott: Nekem már untig elég volt belőlük, kedves testvéreim.

De mihelyt a kocsiban ültek s annyira haladtak, hogy a hátramaradottak nem hallhatták, rákiáltott nagybátyjára: Na hát, miért nem szól? Talán kivágta a nyelvét az a vén zsidó? Kedves húgocskám, kezdé ünnepélyes, de kissé reszkető hangon Góg Ferencz. Ne húgocskámozzon most engem, vágott közbe ingerülten Lilla, hanem feleljen röviden és kitérés nélkül: kosarat kaptam?

Bagosy csudálkozását hamar eloszlatá nehány tatár, kiket Szodoray huszárai és Tivadar hajdúi elfogtak. Ezek kivallák, hogy kevés órák előtt mintegy hét ezer főből álló segédsereg csatolta magát Abdul khánhoz. Ő tehát a rabokat számos kisérettel el fogja legott küldeni, és megerősödött hadával a magyarokra rohanni akar, mihelyest katonái egy kissé kipihenendik magukat.

Mintha meg se értette volna az akadékoskodást, amit ez a polgár sorsu szegény tanitókisasszony megenged magának, követelt, parancsolt s csak arra döbbent meg kissé, mikor mind magasabbra, nagyobbra egyenesedett ki előtte a leány és szép lett, ragyogott mint a napsugár, bevilágositotta a szobát. Nem érti? Hát értse meg. Ketten vagyunk, nem hallja senki, hát mondok magának valamit.

Jobboldalon ajtó, mely a szoba bejárata az udvar felől jövőknek. A baloldalon ajtó, mely a másik szobába vezet. A fenékfalon 2 ablak becsukott üvegtáblákkal. Kivül rájuk hajol a ház elé ültetett akácsor, tele virággal. Ha az ablakok nyitva vannak, kissé kihajolva, akácvirágot lehet tépni. Idő: Ma, ebédután, egy szép tavaszi napon.

Megjelenése előkelő, vonásai finomak és nemesek s a gyönyörű szempárban most komoly, majdnem megrovó kifejezés ült. Hivatott, grófné, mondá hideg, ünnepies hangon, s kissé meghajtá magát, azután merev mozdulatlansággal állt helyén. Tehát megtudtad, ki vagyok, kezdé elmosolyodva Hermance. Ülj ide mellém, s beszélgessünk a történtekről és a jövőről. Nekem nincs mondanivalóm.

Tőlük jöhettek medvetáncoltató oláhok az udvarba hálásra, amikor a medveszagra minden eb elbujt valami zugba, ők csak együtt sétáltak, s esti alkonyatkor a kapuhoz mentek, hogy szétnézzenek kissé a világban.

A Nap Szava

burnótom

Mások Keresik