United States or Nepal ? Vote for the TOP Country of the Week !


Az oltárkép impozáns, szólt közbe az apát-kanonok az asztalfőről, s valóban dicsérnünk kell a művészt, ki ily megragadó kifejezést tudott adni az egyház egyik legmagasztosabb eszméjének. Isten éltesse! A tornáczon felállított czigányok azt hitték, hogy a kanonok úr valami felköszöntőt fejezett be és tust húztak.

Most Hermance szemei teltek meg könnyel, s betakarta arczát, és ez a mozdulat, s levert tartás oly nagy bánatot fejezett ki, hogy a fiatal leány láthatólag megdöbbenve, percz alatt mellette termett és letérdelt előtte. Bocsánat, rebegte alázatosan, mialatt ujra zokogásban tört ki. Ez már valami, mondá diadalmas arczczal Obrenné. Legalább mutatja, hogy megbánta bűnét! De én nem hiszek neki.

Például szegény Dózia! mondá búskomolyan Veronika, mely név kiejtése mindnyájokat megdöbbenté, s Hermance grófnő arcza élénk rosszalást fejezett ki. Semmi hír sincs róla? kérdé Enyingi. Semmi! Oroszlay nem szólt a feleletre, de nagyon halovány lett, s Enyingi mondá: Végre is a rendőrséghez kellene fordulni miatta, mert annyiban nem maradhat eltünése.

Nem emlékszik gyermekéveire? kérdé, szemébe igyekezve nézni a gróf, kinek feszült érdeket fejezett ki hangja, miből Dózia eltalálta, hogy az ismeri történetét. Homályosan... Például tudja azt, hol volt, mielőtt az intézetbe ment, s hogy ki vitte oda?

Tagadnia lehetetlen szökési szándékát. Táskája be van csomagolva, de azt mondja meg, hova akart menni, s miért szándékozott elhagyni házamat titokban? Dózia konokul hallgatott. Nos tehát, most belátja, asszonyom, hogy itt nem maradhat. Nem! Egy óráig sem... Ha még bevallaná bűnét s bocsánatot kérne! De így nem lehet őt itt megtűrni. Hermance arcza nagy aggodalmat fejezett ki.

Az ilyen fogság nem lehet a legszerencsétlenebb, pattogá Juczi, ki a beszéd vége felé a konyhából bejött, egyik kezéről a másikkal dörzsölve a rájok ragadott tésztát, érdemes férje egy kissé boszúsan pillanta reá, de Jutka ifjúasszony nem értett tréfát a házi uradalom dolgában, felségbántásnak tartva minden szót és jelt, mely uraságával nem tökéletes megelégedést fejezett ki, a csak nehány napi házasság ellenére is tapasztalhatá már ezt Kristóf, mert a mint most boszús pillanatát észrevevén feléje tekintett szeretett hitvese, hirtelen epedező színt ölte sárga orczáira, nehezen kerülte volna el azonban egészen a nem ugyan felség, de feleségbántási pert, ha a népleíró csizmadia hirtelen egy bölcs észrevétellel s előbbi beszédje folytatásával el nem némította volna az asszonyt.

A Nap Szava

részedre

Mások Keresik