United States or Guadeloupe ? Vote for the TOP Country of the Week !


Az oltárkép impozáns, szólt közbe az apát-kanonok az asztalfőről, s valóban dicsérnünk kell a művészt, ki ily megragadó kifejezést tudott adni az egyház egyik legmagasztosabb eszméjének. Isten éltesse! A tornáczon felállított czigányok azt hitték, hogy a kanonok úr valami felköszöntőt fejezett be és tust húztak.

Az állam inkább paktál velük, a társadalom kitér útjukból, nos és az egyház? Igen, igen, itt az ellenség, a veszedelem. Ellenség, aki nem verekszik, de aki nagy befolyással lehet a munkásokra.

A két torony minden harangja zúgott s a mélyben kanyargó fehér országút még egyre ontotta zászlók alatt menetelő, imádkozó, litániázó századait az egyház bűnbánó hadseregének. Hegyet-völgyet, templomot s a föld hátán nyüzsgő tarka-barka embertömeget meleg, aranyos fényfürdőben merítette az ízzó júliusi nap.

Az egyház régi erős épület vala zsindelylyel fedve, csak tornya látszék ingadozó állapotban sínlődni, mit tág repedései, s nem épen egyenes állása árultak el.

Nem volna Isten ellen való vétek, a két szép szőke gyermek ellen való vétek, eldobni a nyugdíjat? E szavak kimondása után Miklós sietve hadonászott. Értsen meg, értsen meg hadarta gyorsan. Semmi rosszat nem akarok. Semmi becstelenség. Törvényes úton óhajtom a dolgot. Az egyház törvényei szerint. De kinek kell azt tudni? Kell azt a kincstárnak tudni? Kell ezt a kincstárnak tudni?

Először Atlasz Sándor ő nagyságára, a tiszavégi egyház nagylelkű kegyurára, kinek vallásos buzgósága és bőkezűsége hozta létre a mai szép és lélekemelő ünnepélyt. Aztán Szádváry Eveline grófné ő méltóságára, kinek lekötelező szívességéből most e dúsan terített asztalnál örvendeznek háládatos szívvel az Isten áldásának.

»Die 21-ti Octobris. Miként a szerencsétlenül járt tudós úr óhajtá és meghagyá nekik, ma esküdtenek, a legnagyobb csendben és visszavonultságban, egymásnak sírig tartó hűséget Clara Bornemissza és Stefanus Véglyessy de Véghlyes... Én kötém össze kezeiket az egyház áldásával.