United States or Guatemala ? Vote for the TOP Country of the Week !


Várjon csak... mondá gondolkozva Hermance, most jut eszembe, hogy midőn Dóziának szökési terve kiderült, s én véletlenül az intézetbe mentem és Obrenné semmi áron nem akarta őt többé intézetében megtürni, én pedig nem tudtam hova vinni őt, egy ajánlatot tett; s valami katonatisztnéről beszélt, ki magához venné. Arra nem emlékszik, hol lakik az említett hölgy?

Mikor tettem én valamit? riadozott a leány és nagy szemét félénk kíváncsisággal nyugtatta a fiú arcán. Édes Istenem, már nem emlékszik? Igazán elfeledte?

Nem emlékszik gyermekéveire? kérdé, szemébe igyekezve nézni a gróf, kinek feszült érdeket fejezett ki hangja, miből Dózia eltalálta, hogy az ismeri történetét. Homályosan... Például tudja azt, hol volt, mielőtt az intézetbe ment, s hogy ki vitte oda?

Nem emlékszik kis gyermekkoráról semmire és ha sikerült volna tervünk úgy, a hogy kigondoltuk, sohasem tudta volna meg Eszthey grófné kilétét sem, de a véletlen úgy hozta magával, hogy a grófné éppen aznap oda menjen, s Obrenné már nem mondhatott neki mást, mint a mit levelében írt Dóziáról, s mely levélnek csupán másnap, Dózia távozása után kellett volna kezébe kerülni.

Oh, de megijedtünk... És olyan boldog voltam, amikor hire terjedt, hogy él és hogy nem is lett nagy baja. Sajnált? Nagyon! S azóta emlékszik rám? Mindig. Akkor hát szivesen jött ide? Oh, Istenem! És innen is nehéz szívvel megy majd el? Szeretne itt maradni? Mindig itt lenni, itt élni? Gina nem bírt szólani. Lesütötte a szemét. Olyan furcsa volt ez a sok mohó kérdés. De a gróf még egyet kérdezett.