Vietnam or Thailand ? Vote for the TOP Country of the Week !
Frissítve: 2025. június 4.
Kadar lecsüggesztett fejjel, komoran nézett maga elé. Ajkain volt a kérdés hogy miért? de nem merte kimondani. Erős melle nehezen lélegzett, egyszerre gyorsan pislogni kezdett, mert kihullott volna szeméből a köny. Az ezredes igazán szánta, aggodalmas jósággal nézett reá, de most már, ha benne volt a beszédben, el akart mondani mindent.
Mire a leány lekanyarodott egy fölötte meredek ereszkedőn a hegyláb tövébe hajnali négy óra is elmúlt. Közeledett a reggel, mindegyre világosabb és világosabb lett s az éjjeli harmat bő párolgása megkezdődött. Leérkezve a hegy lábához, Regina előre futott és a kikámvázott sziklás mélyedésben, mely akkora volt így alulról nézve, mint egy hatalmas kapu megállapodva, örömében tapsolni kezdett. Hein!
Már is sok időt vesztegettem s azt helyre kell pótolnom. Fölugrott helyéről és föl, s alá kezdett járkálni a szobában, mialatt nagy fölindulás látszott rajta. Klárát félelem szállta meg, hogy nem helyesen tett, midőn beszélt vele ezekről a dolgokról, de miktől egészen más hatást várt.
Az asszony is huzni kezdte a gyereket és aggodalmas hangon szólítgatta: Jóska gyere, megesz a bácsi: Jóska erre kijött a kocsiból, de mikor látta, hogy a fekete ember kaczagva megy tovább, dühbe jött és nagyon megharapta az anyja kezét. Az asszony felsziszszent és a zsebkendőjébe takarta a kezét, azonban olyan nagyon fájt a harapás, hogy bármint igyekezett mosolyogni, könnyezni kezdett.
Mikor legnagyobb volt a riadalom, egy kis, őszes ember erőszakolta át magát a publikumon, előbb kiköhögte magát, mert nagyon megszorongatták, mig az asztalig eljutott s németül kezdett beszélni. Lengyelek az urak?
Emlékezik még kegyed, hogy egy pillanatig a fővárosban találkoztunk? kérdé tőle Jakab, igyekezvén szemébe nézni. Emlékezem. És most azonnal megismert? Oh, igen! viszonzá szép szemét fölvetve a leány, s egy pillanatig oly melegen, oly bensőségteljesen találkozott pillantásuk, mint az első látásnál. Oroszlay elhalványodott e tekintetre. Oly mélyen hatott az rá, hogy szive hangosan dobogni kezdett.
Úgy megszorította térdével a lova derekát, hogy ágaskodni kezdett. Bántotta az összehasonlítás, mert hogy csakugyan kesely volt sarjadzo bajusza. Oszt' mikor gyön az ide? kérdezte felvillanó szemmel. Mikor e? Ha ma csütörtök van, akkor holnapután bizonyosan itt lesz. Szombat a rendes napja. Ugy e?! a rendes napja?... Az. A rendes napja. De nem szereti, ha. olyankor más is erre vetődik. Maga mulat.
Sietve mentek a mondott helyre s az ügyvéd íróasztalához ülve, gyorsan írni kezdett, fönhangon mondván a szavakat, miket papirosra tett: Tisztelt Holcsi úr! Végre nyomában vagyok annak a fiatal leánynak, kit feleségem hetek óta keresett.
Aztán egyszerre azt hitte, hogy fölfedezte, hogy mi a baj. Fanatikusan ragaszkodott magában ahhoz, hogy mindennek, nyomoruságnak, csapásnak, betegségnek az a bizonyos egy ember az oka, s szilaj gyülölettel kezdett róla beszélni. Ő! Megint találkoztál vele? Bántott. Ne törődj vele. Majd megalázkodik a felfuvalkodott, s akkor köpjél a szemébe. Csapd pofon... Csak várj...
A kapitány úr maga elé vezettette és sokáig beszélt neki valamit német nyelven. Nem értettük hogy mit, mert messze álltunk, csak azt láttuk, hogy az öreg asszony ismét sírni kezdett és a fejét rázogatta. Később azonban, úgy látszik, mégis csak szót fogadott, mert kézen fogta a mellette keservesen pityergő kis leányocskát és egy melléje adott káplár társaságában elindult vele a frontunk háta mögé.
A Nap Szava
Mások Keresik