Vietnam or Thailand ? Vote for the TOP Country of the Week !
Frissítve: 2025. július 4.
Ezen utoljára fölhozott ösztönözésén annyira örvendett Gottlieb Konrad Friderik Türkenfrasz, hogy felejtve Szodoray súlyos szablyája felé nyúló izmos karát, öntetsző mosolylyal szájszegletit ismét füleinek közvetetlen szomszédságába hozá. De mi nem fogunk sem contra, sem juxta artem bellicam szaladni.
Hja hiába, itt még nem fejlett ki annyira a művészet, mint a fővárosban. Óh kérem, én nem a fővárosból jöttem ide, hanem a jószágomról. Igen? csodálkozik L. tanár. No, ez ugyan sok klavirt stimmelhetett életében, hogy még jószágot is vehetett belőle. Aztán mindig a jószágán tetszik tartózkodni? Nem biz én, felelt a szép szakállú, többnyire utazom. Most jövök Algirból.
Meginogtam a nyeregben és hogy le ne essek, a pálcámmal kellett eltávolitanom ... És mégis annyira bánt heveskedésem, hogy ki sem mondhatom. De most itt vagyok, hogy kiengeszteljem és megkérdjem tőle: milyen játékszert vegyek neki ... JÁNOS: Semmi szükség fájdalomdijra! KATICA: Fájdalomdijra ...? Játékszert csak vehetek a fiának?
Azért gyűlölöm annyira ezt a csúf vén asszonyt, mert ez biztatta titokban az Adolf kölyköt, hogy lessen utánam... Számított rá, hogyha megesek, szégyenemben bele fogom magamat ölni a kútba és nem fogom többé pusztítani a drága kenyeret... Ejha! Esküszöm neked, hogy így volt! Meggyőződtem róla. Bizonyosan tudom. Kihallgattam a szaletliben, amikor kitanította... ez a szipirtyó.
Nem látták előre, hogy a magyar virtusnak tizenkét esztendő is elég a virágzáshoz. Szeretem a komát. Ezt a fickót ugyan anyától született ember nem fogja az asztal alá inni. Remélem. Csakhogy attól tartok, húsz esztendős korában annyira tele lesz mindenféle bölcsészettel, hogy a leheletétől a hegyi kristály is mindjárt kávéházi tükörré válik. De ma nem akarok búslakodni. Máskor se igen érsz rá.
Csapatja már annyira növekedék rablásának boldog foganatja által, hogy két s három részre feloszolva is elég volt több emberekből álló utitársaságot kirabolni. Ily kiterjedésű hatalommal bírt azon ember, kit a moldovai testőrkapitány érdemes czinkosának választott.
Dömötör annyira becsületes, önzetlen logikájú, tisztaszivü és jóhiszemű ember volt, hogy ilyenkor szeretett volna szemtől-szembe találni egy istent, akinek megköszönje, hogy megnyitotta előtte a legmagasabb rendü élet kapuját.
Erre mindenki alkotott magának valami képet a kis asszonykáról s az nagyon komikus lehetett, mert mindnyájan nevettek. Jóakaratu csengő kaczagás töltötte be a szobát s az asszonyka talán sohase érezte annyira a nagy szeretetet, a mely körülvette, mint most. Ezt lehetett leolvasni az arczáról s gyöngéd, jóságos pillantásából, a melybe mindnyájunkat beleölelt.
Erősen domborodott homlokának vastag erei, kéken dagadozva, hirtelen kitörő indulatokat jóslottak, minek sötét szemei nem annyira villogó, mint égő tekintete állandóságot adott, szája körül és ajkain igen kitünt volna egy bizonyos jószivűség, ha azt bajusz és sűrű szakáll nem fednék.
Kísérletet tettem, hogy felkuporodjak fektemből. Ez el fogja dönteni azt is, hogy elnyomorodtam-e testem valamely részén, vagy csak az ütés nehéz ereje kábított el annyira, hogy tehetetlenül fekve maradtam és átaludtam az ütközetet követő egész napot. Kezeimet nekifeszítve a földnek, föltápászkodtam és felültem. Nem éreztem fájdalmat sehol.
A Nap Szava
Mások Keresik