Vietnam or Thailand ? Vote for the TOP Country of the Week !
Frissítve: 2025. június 17.
Akkor már künn voltunk az utczán s mentünk hazafelé. Egy utczában laktunk. Tőlünk számítva, a harmadik házban volt a Flóriánék boltja, az övé meg az öcscséé, szép nagy kereskedés, heringes hordókkal az ajtó előtt. Nagy, sötét és dohos üreg volt a bolt, a közepén mindig égett egy gázláng, hogy valami kis világosság legyen benne.
Az a bolondos Ben Jonson pedig éppenséggel elázott. Ward János komoly arccal, rosszalóan bólogatott: Persze. A régi barátság, a viszontlátás örömére. A beteg hirtelen megszólalt: Eredj pihenni, Anna. Ne aggódj értem, jól vagyok. Az öreg asszony kissé megrettenve, némán intett s sietve tűnt el a nyikorgó ajtó mögött. A megnövekedett csendben a toronyóra éles zendüléssel ütötte el a hármat.
Sándornak is feltünt ez, ki folyton neje nyomában járt és szokása szerint e nyugtalanságot is a maga módja szerint magyarázta. Kire várhat oly türelmetlenűl? gondolá magában. Szeme minduntalan az ajtó felé fordúl, arcza földerűl és kipirúl az örömtől, ha az ajtó nyílik s újra elszomorodik, ha közömbös ember lép be rajta. Valakit vár, annyi bizonyos. Ki lehet az? Ki lehet az?
Szeretett hitvestársam, az ő születése után pár évre elhalt és én éltemet a tudományok és gyermekem nevelése között osztám meg! felelé, s azután megindult az ajtó felé, mert ugyanebben a pillanatban megszólalt a reggelire hívó csengetyű hangja.
Egyszerre szeméből és kebléből vakító lángok lövelltek elő... azután dörgő roppanások között a falak és oszlopok inogni, omladozni kezdtek és Istvánnak éppen csak annyi ideje maradt, hogy a félig eszméletlen Klárát karjaiba kapva, a kis ajtó tömör boltozatán át az utcára meneküljön vele, midőn égig villanó lángok és földetrázó dörgés, ropogás között az egész torony összeomlott, maga alá temetve mindent.
Hamar odaadta a kis ajtón kinéző valakinek, aki vérpiros arccal és mohó kézzel kapott utána. Azután az ajtó becsapódott; a diákocska pedig, „re bene gesta", jól végzett dolga kellemes tudatában most már visszafelé sétált, haza, a szomszédos inspektori kúriára, és gépies makacssággal, de már nem olyan hangosan magolta: „Trans apud adversus quarto junguntur et ante"...
Az ajtó fölött nagy betükkel czímtábla ékeskedett arany betükkel, melyre a következő írva: «Özv. Obren Adolfné leánynevelő intézete.» Pár pillanat mulva megnyilt az ajtó, s fekete ruhás, fehér kötényes és ugyanolyan fejkötős fiatal nőcseléd tekintett ki rajta. Ah, a nagyságos asszony! Méltóztassék belépni, éppen levelet készültem vinni számára a postára, kiáltott föl a leány.
Épen midőn az ajtó belülről elrakaték, zendült meg még meglehetős távolból az ellenség nyers kurjongása s a künn maradt ebek harsányabb ugatása jelenté közeledését. Azon mértékben, melyben a zaj künn nőtt, csillapodott az a templomban, végre csak itt-ott ütött ki egy elfojtott zokogás, egy mély sóhaj s a félelem még a lélegzést is visszatartani látszék.
Végig vezette Sándort a tornáczon, semmit sem szólva többé, csak egy nagy kétszárnyú ajtó előtt állt meg s tett újabb kísérletet, mondván: Szeretett Lilla húgom boudoirja, hol most ájultan fekszik hölgyei közepett.
Ez a titokszerüség kettős érdeket kölcsönzött neki s az oly fogékony kedélyek, mint az övé, párosulva azzal a csodálattal, mit iránta már első futó találkozásukkor érzett, nem tudnak szabadulni a hatás alól addig, míg valami bizonyosat nem tudnak. Szerencsére a reggeli bevégződött s a fogat az ajtó előtt állt.
A Nap Szava
Mások Keresik