United States or Argentina ? Vote for the TOP Country of the Week !


Még el sem készültem a nagy tisztálkodással és Regina már nógatott, hogy siessek, tovább kell mennünk. Igaza volt. A szél, úgy látszik, megfordult és most a kastély felől lengedezett felénk. Nehéz bűz furakodott szerencsétlen orromba, hiába ismételtem rendületlen konoksággal, hogy nem szabad finnyásnak lenni.

Az ajtó fölött nagy betükkel czímtábla ékeskedett arany betükkel, melyre a következő írva: «Özv. Obren Adolfné leánynevelő intézetePár pillanat mulva megnyilt az ajtó, s fekete ruhás, fehér kötényes és ugyanolyan fejkötős fiatal nőcseléd tekintett ki rajta. Ah, a nagyságos asszony! Méltóztassék belépni, éppen levelet készültem vinni számára a postára, kiáltott föl a leány.

Hol lappangott kapitány úr az ujvárosi csata óta? már féltünk, hogy pokolba vagy mennyországba retirált, kérdezé ismét Bagosy. Nem épen, ily nagy retiráda nem volt intentiom; de még is egy igen nagy retirádára készültem, mely nevemet ama hires görög generális Xenophon mellé tette volna, ki armadájával Babiloniából retirált néhány száz mértföldnyire Graeciába.

Ő már sokszor hallgatta ugyanazt. Estefelé elbúcsuztam tőlök; készültem a vasútra. Ida néni elém tett egy levelező lapot. Írja a nevét, írjon valamit Palikának. Majd én folytatom. Úgyis éppen írtam volna már neki. Örömmel teljesítettem az óhajtását, Ida néni melegen hálálkodott.

A Nap Szava

felülete

Mások Keresik