Vietnam or Thailand ? Vote for the TOP Country of the Week !

Frissítve: 2025. május 20.


Ekkor tünt ki, hogy az intéző milyen lovas és hogy az a csunya nagy milyen . Hirtelen a nekiszelesedett telivér után nyargalt és a karikásával az első kétszáz lépésen belül megpányvázta, elfogta, hozta vissza. Egyikük sem szólott. A főhadnagy egy kicsit röstelkedett, az asszony ezt észrevette, a világért sem dicsérte volna meg az intézőt.

Sohasem szívelhetett. Csúnya természetű, zsugori, kegyetlen öreg asszony, még azt az ételt is sajnálta tőlem, amit megettem. Tudod... olyan igazi fukar zsidó aszszony, akinek Istene az arany. Ezért tán még saját családját is kész lett volna levetkeztetni. Nem is szívelhette még a tulajdon fia sem.

Ha nem értesz valamit, előbb kérdezd meg és csak azután nyisd ki a szádat... Tessék, ezt zsebrevághatom. Voltaképen meg is érdemeltem, mert csakugyan mást értettem a »tummel« alatt, mint amit jelent. Malacságot sejtettem, holott semmi. Bár hiszen az is bizonyos, hogy ha az imént nem hallottam volna szájáról azokat a csúnya szavakat, nem jutott volna eszembe, hogy meggyanusítsam.

Szívesen adok előleget s apámtól azt is tudom, hogy ön szegény. De ez nem tesz semmit, még jobban szeretem igy, tudom, hogy nagy gondot fordít majd az én csúnya képemre. Holnap már ülhetek, ha ugy tetszik. Köszönöm, higyje el, hogy nagyon szorgalmas leszek. A festő fölhivta a házmesternét, s leküldte a pénzt a házi urnak.

A soványsága nőttön-nőtt, szőre elvesztette az acélkék színét, nem evett s csúnya, mérges, öreg kuvasszá változott. Egy este az inas keresgélt valami után az ócska kamrában, ahol az elhasznált fagylaltos bádogok voltak rakásra hányva, s a fekete ebbe botlott. Már hideg volt és semmi módon sem lehetett fölkelteni. Az okos Miklósról

A Nap Szava

rontsa

Mások Keresik