Vietnam or Thailand ? Vote for the TOP Country of the Week !

Frissítve: 2025. június 17.


Az öreg asszonyság nem volt mellette; nem érezte magát egészen jól s meg akarták kímélni a nagy vendéglátás izgalmaitól s egyebektől is, melyeknek bekövetkezését várták. Klára is nyugtalan volt. Atyja még most sem érkezett meg. Mialatt vendégeit fogadta s a különböző csoportokkal beszélgetett, sokszor tekintett izgatottan a nagy ajtó felé.

Mirevaló az a buvárkodás, melynek egész életét áldozta, ha egy tekintetre halomra tud dőlni minden? gondolkodott kábultan, megdöbbenve, miközben homlokát az oszlop nyirkos, hideg kövére hajtotta, mert érezte, hogy ennek a lánynak egyetlenegy szavára, tekintetére megtenne, félbehagyna, megtagadna mindent, meg multját, jövőjét.

Nem vitatom. Eddig csakugyan, megúsztad a nagyobb bajt és én hallgathattam... pedig mindent tudtam. Az én szememet nem kerüli el semmisem. A fiatal férj nagyon örvendett annak, hogy a gömbakácok árnyékát olyan jól megsüritette az este. Érezte, hogy a színét változtatja. Nem mert tiltakozni. Azt is tudtam, hogy másfél évvel ezelőtt miért szaladgáltál a bugyi postára olyan sokat.

És különösen midőn Klára az intézetbe került, beszéltek arról gyakran együtt, ki mindjárt az első percztől pártfogásába és szeretetébe fogadta, s örömmel csatlakozott hozzá, hisz oly idegennek és elhagyatottnak érezte magát...

Ha akarták volna, hogy velök menjek, a pap ültethetett volna az ő kocsijába, úgyis ő hajtja a lovakat. De nem mert hívni, tevé hozzá önmagát vigasztalva, akárhogy barátkozik evvel a festővel, mégis érezte, hogy méltóságomon alul volna egy kocsiban ülni az én fizetett festőmmel, a ki előleget kért tőlem.

A csendőr intett, hogy kár érte. A fiut meghatotta a részvét, egyszerre szükségét érezte annak, hogy bizalmas legyen és beszélni kezdett a maga dolgairól. Én már megmondottam mindent. Hiába erőlködünk, az urak csak azt csinálják a mi nekik tetszik. Visszamegyek a gyárba. Szóljon káplár ur egy-két szót az igazgató úrnak. Sokat köszönhet most a gyár maguknak, tán hajt a szavára, ajánljon be neki.

Hermance, bármily nagy erőfeszítéssel igyekezett a reggelinél nyugodtnak látszani, úgy érezte, hogy tűkön ül az egész idő alatt.

Ezt Dömötör is tudta, azért mindig pirulva, bocsánatkérő arccal, hebegőn és zavartan jelent meg tanítványai és ifjú művésztársai között; ilyenkor mindig úgy érezte, hogy nagy és neki felfoghatatlan szellemi óriások között lábatlankodik. Cifra elméleteiket nem értette és groteszk vázlataikat ijedten csodálta.

Most már talán nem érezte kötelezve magát a hallgatásra, s fecsegett a bérkocsisok szokása szerint; de azt is hozzátette, hogy az egyik pályaháztól a másikhoz hajtott velük, mert hárman voltak, és azonnal tovább utaztak. Hova? kérdé meggondolatlanul Oroszlay, nem véve észre, hogy Veronika szemei mily feszülten függnek az ő vonásain.

Szüts Tamás hozzá akart fogni a beszédhez, de a kegyelmes ur útját állotta a szándéknak. Elvette az oklevelet s maga se értette, hogy miért olyan boldog, de ugy érezte, hogy össze-vissza csókolná Szüts Tamást, ha egyedül volnának. Hasonlított egy ismeretlen boldogságba cseppent diákhoz, végigömlött rajta az öröm, kisugárzott a szemeiből, az arczából.

A Nap Szava

kalpagomat

Mások Keresik