Az emberek ez volt első tűzkeresztségük oly dühösek lettek saját fegyvereik hangjától, mintha az ördög bújt volna beléjük. Mintha a puskák dörrenése és a könnyedén tovaszálló lőporfüst egyenként valamennyit felbőszitette volna... Felugráltak a rajvonalból és szuronnyal rohantak az égő tanya felé, hogy a még el nem menekült kozákokat kézrekerítsék.

LENTULUS: Igen, igen, halott lány halott lelke Halott város halálát rám lehelte... Nézd, Lesbia, fekete füst kel ott, Egő romok, rengő föld, tüzeső, Halott isten, óh titkos, bősz erő Légy átkozott, ezerszer átkozott!! Lesbia mély megvetéssel, hideg gúnnyal nézi. LESBIA: Elment. Haha! S remegő, lázas ajkkal Nem csókoltam! Haha, a gyáva, gyáva!

Hütlenséged kínos halált hozott Szerelmemre! Elvetted mindenem! LESBIA: Nézz már reám! LENTULUS: Nem, nem, most nem tudok! Felelj, szólj, merre vagy? Égő lángban, sötét romok alatt Keres sirva szegény menyasszonyod! LENTULUS: Boldogtalan! A LEÁNY: Szerelmem, jöjj elő! Sehol sincsen! Rengő föld, tüzeső Halott család, halott sziv, halott isten, Égő város, LENTULUS: Hallod?

Minthogy tehát szóval nem győzte, kénytelen volt szüntelenül dolgozni. Öntötte a portrékat, aktokat, heroikus csoportozatokat, emlékmüveket és reliefeket. Közben pedig jókedvűen fütyörészett, örökkön égő szivarját rágta hatalmas és vakító fogsorával.

A háború nagy ujjongással, síppal, dobbal, zeneszóval kezdődött, de csakhammar belefúlt az ijedtség és eszeveszett rémület túlzásaiba. A sebesültek elmondták, hogy az ellenség tizszeres nagy túlerővel támad; temérdek ágyuja okádja a halált és égő, kénköves tűzeső irtja a hadsorokat. A vad rác hordák semmiféle emberi és isteni törvényt nem respektálnak.

Mintha egy villámgyors pillanat alatt egyszerre és egészen megváltozott volna ez a vézna kis teremtés, az arca, a szája, a szeme nem az volt, ami eddig, hanem valami egészen idegen... és egészen más. Tömött vörös haja, mint egy égő korona, szinte lángolni látszott fején.

A fiatal hadnagy harag- és méltatlankodástól égő arccal ugrott fel helyéről: Bátyám, ez nem igaz! Bárki beszélte, hazugság! Mondd meg a hitvány rágalmazó nevét, hadd vonjam felelősségre kiáltá villogó szemekkel, miközben akaratlanul kardjához kapott. Mérsékeld magadat, István! Ne feledd, ki előtt állsz!

Hitvány szolgálatodat megjutalmazom, de míg urad vagyok, magad tetteimbe ne keverd, mert egy égő ház szarufájára akasztatlak. Mi hát a váltságdíj ezen öregért? kérdé daczosan a haramia, én megfizetem, csak hatalmamba add őt. Az Istenért, ne tedd azt, rokonink sokkal többet fizetnek. Esedezék Ilka, míg Szirmay némán állott és megvetőn tekinte a haramiára.

Igaz e, hogy neked sohasem volt szabad az én égő szívemet mutogatnom? Szerelemről hallani annyi volt neked, mint felkorbácsolni a lelkiösmeretedet; szerelemről te nem tudtál, nem bírtál, nem akartál beszélni; akkor sem, amikor az én menyországi diadalom után másnap olyan boldogan néztél a szemem közé és arcom mohó kérdésére ezt felelted: „nem bántam meg! semmitsem bántam meg!"

A LEÁNY: Fekete, gyászos árnyék, Égő romok, rezgő föld, tüzeső, Halott család, halott sziv, halott isten, Égő város, tüzhegy, izzó mező LENTULUS: És égő sziv! LESBIA: Csókolj hát! A LEÁNY: Szive sincsen, Rejti, rejti fekete, gyászos árnyék, Halott álom, halott sziv. Mintha járnék Lelkek között, nehéz, sulyos a lég. Halott isten LENTULUS: Csodálatos beszéd... A LEÁNY: Szeretkeztek?