United States or Niger ? Vote for the TOP Country of the Week !


Ez még türelmetlenebbé tett mindenkit. A pallér hátulról megkerülte a falat, s visszajött. A rendőrtiszthez ment s ugy, hogy más is hallja, hangosan mondta: Nem dől be. A tiszt nem akart sokat beszélni, unatkozva kijelentette, hogy mindjárt megérkezik a városházáról a bizottság, az majd megmondja, hogy mit kell tenni. Jött is nemsokára három ur.

Aztán halk, lehelletszerü beszéd, csak éppen hogy sejteni lehetett, hogy valaki szólott valamicskét, megmozdult a levegő, a lusta s az is hallatszott, hogy a szép, nagy leányban pihegve zakatol az indulat s beczézi a fiút: Te rossz, otthagytad. Mindenkit megbolondítasz. Te kisasszonyfiu, te szép...

Klára boldog volt és tartósnak hitte a gyógyulást. Boglár Kálmán még az ebédre sem érkezett vissza. Lándsa Jenő sem kerűlt többé elő, bármily kétségbeesetten kereste mindenütt Manó barátja, nevét kiabálva a folyosókon, az udvaron és a kertben, s mindenkit megkérdezve, nem látta-e barátját.

Ez a kis punktum asszony egy nap alatt magába bolondított mindenkit s olyan kedves, olyan volt, hogy egy hét alatt már valamennyien azzal tiszteltük meg, hogy tegeződtünk vele.

Azonkívül ne felejtse el, hogy itt olyan megoldást találunk, amely boldoggá teszi a cementmunkást is, önt is, a bárónő őméltóságát is és engem is, szóval mindenkit, kacagott a kapitány diadalmasan akik ebben a dologban ily szépen összekerültünk. Bízza rám a dolgot és tartson meg engem lekötelező szíves jóindulatában.

Ha a plébánost látta, messziről kikerűlte, pedig életét adta volna oda, ha valamit hallhatna nejéről. De a szégyenkezés, a bűnbánat érzése s annak tudata, hogy nejét halálosan megsértette és nem remélhet tőle bocsánatot, egyesűlve a daczczal, mely eltöltötte lelkét, egészen elvadította, szilajjá s mégis félénkké, esetlenné tette. Utoljára mindenkit került s terhére volt minden emberi szó.

Roppant haragos volt a derék mester az egész mindenségre. Ebbeli elkeseredett hangulatában mindenkit letegezett, s kifejezéseinek egynémelyike vetekedett borsosság dolgában a legerősebben megfűszerezett gulyással is.

A mészáros melák, ha egy kocsi kiment az udvarból, a kerék küllőjébe akaszkodott. Gambetta kiváló szemtelenséggel nevezett mindenkit lacibetyárnak s utána a postilion nótáját fújta. Szóval, valamely irányban stréber volt mindannyi, csak épen a fehérsége miatt Hattyúnak nevezett ebet nem lehetett ennek hinni.

Hanem most el kell válnunk; tudja, a bizottság lesz nálunk. Apa nevezte így el a néniket, akik mindenkit házasítanak és férjhez adnak. Majd fülelek egy kicsit; résen leszek; ne aggódjék, én csak látszatra vagyok ilyen törékeny és gyönge; de ha megkötöm magamat s azt mondom: nem! akkor nemes Nánay Zsuzsanna is büszkén ösmerhet bennem az édes leányára.

A Nap Szava

részedre

Mások Keresik