Vietnam or Thailand ? Vote for the TOP Country of the Week !

Frissítve: 2025. június 2.


Már kora ifjúságában érdekelték a gépek, mindenféle szerkezetek és csak a családja kívánságára választotta a katonai pályát. Nem is katonáskodott sokáig, korán visszavonult és a találmányainak élt. Először húsvágógépet szerkesztett, utóbb írógép szerkesztésén törte a fejét, majd másféle találmányok jártak az eszében.

Ha Vidovics nagyon sokáig forgatta az ujságokat, vagy az utcán ácsorgó vásáros parasztokat nézte, Cipriani a kutyáját tanítgatta; ezt a szórakozást sohase unta meg. Lassankint Vidovics is bele nyugodott sorsába. Ez a bűnhödés, szólt magában. Most már azt se mondhatom neki, hogy untat. Vérrel szerzett jogot, hogy bosszantson.

A munkához még ugyanabban az esztendőben hozzáfogott. Hét év alatt készült el a műve, amelyet azonban még nem nyomatott ki. Sokáig habozott, hogy kiadja-e és így történt, hogy műve 26 évig hevert kinyomatlanul iróasztala fiókjában. Ez alatt a hosszú idő alatt gyakran elővette és javítgatott rajta. Így egyre tökéletesítette a művet.

Mindig a katonákat láttam, a mint rohannak utánam és sokáig az édesanyám kisért el az iskolába s azután az egyetemre is. Mosolyog? Nem nevetni való ez pedig. Az embernek csak egy igazi bizalmasa van, az az anyja. Ő megérezte a bajom s ha élne, most se önhöz jöttem volna, tanár ur, hanem ő hozzá. Hogy tudott gyógyítani! Csak rám lehelt és megkönnyebbültem. is voltam szorulva nagyon.

Atlasz Sándor ő nagysága, a mai ünnep bőkezű hőse, plébániájának nagylelkű kegyura, tegnap a székesegyházban örök hűséget esküdött a kitűnő művész, Boglár Kálmán szeretetreméltó Klára leányának. Kívánja tehát, hogy az Úristen e boldog párt sokáig éltesse!

Ida néni leborúlt az ágya fölött lévő kis feszület elé és ott áldotta sokáig az Istent, a kegyelmest, az irgalmast, aki az ő szívének szörnyű, félelmét ilyképen legalább enyhítette. Él! él! ez az egy hang, ez az egy ujjongás harsant végig az ő számára a mindenségen. És mindjárt nekiült, írt, levelezőlapokat írt Vladivosztokba, de az urával címeztette meg.

Még csak meg sem adta a szokásos tiszteletet a „nagyságolással". "Magának" mondta. Olyan volt ez az egyetlenegy mondása, hogy szinte megrengett tőle a föld. Egy egész világ omlott össze tőle. Már nem az úrnő meg az intéző volt szemközt egymással, hanem az asszony, meg a férfi. Igy nem maradhattak sokáig együtt. Az asszony zavartan keresett ürügyet és elküldte az intézőt.

Esztheyné kissé hidegen intett fejével és belépett az irodába, de Jakab gróf nem távozott, mint mondta, hanem várt annak visszajöttére, kitől talán megtudhat valamit Dózia hollétéről, bár nagyon kétséges volt előtte, hogy az ügyvéd egyáltalán szóba ereszkedik-e vele? Nem sokáig kellett várnia.

Nem kellett sokáig várni rájuk, a másik hét szombatján már megjelentek. A kegyelmes ur kiment eléjük az előszobába és Szüts Tamást rajta kapta azon, hogy még utoljára elolvasta a beszédét, melyet hozzá akart intézni. Erre azonban nem volt idő. A kegyelmes ur karonfogta, boldogan megveregette a hátát egy öreg urnak, aki szintén a deputáczióhoz tartozott s vitte őket befelé.

A Nap Szava

kalpagomat

Mások Keresik